„Elöl, hátul” bővül BUD

MTI/iho   ·   2017.06.09. 16:15
budcargo0
Tíz új pult az utasoknak

A Budapest Airport pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a fejlesztést az utasforgalom dinamikus növekedése indokolta: májusig 14,5 százalékkal volt több utas, mint tavaly, a légitársaságok mintegy kéttucat új járatot jelentettek be az idei évre, ez nyolc százalékos kapacitásbővítésnek felel meg. A 2B terminálon a tíz új utasfelvételi pont a meglévő soroknak háttal épült meg, ezzel a műszaki megoldással nem kellett jelentősen átalakítani a poggyászszállító szalag rendszert, hiszen ugyanazokra a szalagokra kerülnek a feladott bőröndök, csak a másik oldalról.

A fejlesztés része a BUD2020 programnak, amely keretében 50 milliárd forintot fordítanak 2020-ig a repülőtér fejlesztésére. Ezen programban épül meg az új szálloda, és a 2B terminálon az új utasmóló is.

Tovább erősödhet a kínai kapocs

A Budapest Airport szerint a többi uniós repülőtérrel szemben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren minden lehetőség adott az áruszállító üzletág bővítéséhez, így a Kína és Közép-Kelet-Európa közti gazdasági együttműködés fejlesztésében kiemelt szerep juthat a repülőtérnek. A Budapest Airport az elmúlt három évben aktívan kapcsolatokat keresett és épített Kínában, a sanghaji régió legfontosabb szereplőivel, együttműködési megállapodást írt alá a Ningboi Nemzetközi Repülőtérrel, a két régió közötti kereskedelmi kapcsolatok élénkítése érdekében.

René Droese, a Budapest Airport cargo üzletágért is felelős ingatlangazdálkodási igazgatója a közlés szerint azt mondta, olyan cégeknek szerettek volna bemutatkozni, mint az Alibaba, amely nagy mennyiségű árut exportál a térségbe, és Budapest szeretne részese lenni a térségben zajló terjeszkedésben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.