Eltemették a BKV-t

Bánhidi Emese, Istvánfi Péter   ·   2014.03.19. 20:20
cim

Aztán felolvasták, majd átadták követeléseiket a BKK-nak.

A képre kattintva galéria nyílik! <br>(Fotó: Bánhidi Emese)

Majd elindult a menet a koporsóval a Madách térre, ahol már várta őket egy 1971-es évjáratú Ikarus 630-as kabrió.

Ezzel a busszal vitték rendőri felvezetéssel a koporsót a Blaha Lujza térig. A tüntetés főszereplőjévé előlépő jármű eredetileg Németországban közlekedett, normál buszként. Budapesten alakították kabrióvá, a BKV elődje, a FAÜ által átalakított Ikarus 620-asok mintájára.

A BKK felesleges pánikkeltésnek minősítette a szakszervezet mai akcióját. Közleményében azt írja, a szakszervezetek nyitott kaput döngetnek, ugyanis  a buszvezetők korábbi és leendő munkáltatója, a BKV és a Volánbusz Zrt. tud és kíván megállapodni az érdekképviseletekkel. A BKK szerint a szakszervezetek „alaptalanul, politikai célzattal fogalmaznak meg kritikát a BKK új buszüzemeltetési modelljéről is. Állításaikkal ellentétben a budapesti buszpark fejlesztése sikeres, hiszen az elmúlt négy évben lecseréltük a húsz évesnél idősebb buszok jelentős részét Budapesten, ezzel példátlan módon javítva a szolgáltatás minőségén.” A teljes közlemény itt olvasható.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Harminckettő az ötvenegyből

BKK/iho   ·   2026.04.09. 12:00

Újabb CAF-fal bővült a budapesti villamosflotta. A 2288-as pályaszámú jármű a műszaki vizsgálatok, az ajtók alapos ellenőrzése, valamint az előírt próbafutások teljesítését követően kezdhette meg a munkát.

Vasút Városi vasút

Újabb nagy kötöttpályás fejlesztéseket készít elő a BKK

BKK/iho   ·   2026.04.07. 15:00

A Budafoki úti villamos, a Pacsirtamező utcai villamos, valamint az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának célja, hogy Budapest közösségi közlekedése a város fenntartható fejlődését szolgálva időben és kényelemben is versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni gépjármű-közlekedéshez képest.