Erős orosz légiforgalom, még mindig az Aeroflot vezet

iho/repülés   ·   2012.11.08. 18:40
cim2

Az orosz légitársaságok az év első kilenc hónapjában 57 millió utast szállítottak, és ez több mint 15 százalékos növekedés a tavalyi hasonló időszak teljesítményéhez képest.

Az Orosz Szövetségi Légiszállítási Ügynökség, a Rosaviatsia közleménye szerint jelentősen nőtt a nemzetközi légiforgalom, a belföldi járatok azonban még kevesebb utast szállítottak, 27 milliót. megfigyelők szerint ez összefügg azzal is, hogy egyelőre a belföldi forgalom gépparkjának modernizációja nem olyan gyors ütemű, mint például az interkontinentális járatokhoz szükséges nagyhatótávolságú szélestörzsű gépek beszerzése. A belföldi forgalom növekedése ennek megfelelően a teljes növekedés ginamikájához képest alacsonyabb, „csak” 8,3 százalék, teghyük hozzá, ez még mindig a duplája a globális forgalomnövekedés arányának.

A gépkihasználtsági mutató, a load factor 1,6 százalékkal javult a tavlyihoz képest, most 79,4 százalék.

Figyelemreméltó a piaci megoszlás is: az ország öt legnagyobb légitársasága teljesítette a tavalyi teljes forgalom 56,4 százalékát, idén ez az arány már 62,4 százalék, tehát erősödik Oroszországban is a konszolidációs folyamat.

A legnagyobb teljesítményt továbbra is az Aeroflot érte el, 13,3 millió utast vitt, és ez több mint 26 százalékos növekedés. A második helyezett Transaero 8,07 millió idei utasa 23 százalékkal több, mint a tavalyi szám, a harmadik UTair nőtt a leginkább, 43,1 százalékkal emelkedett az utasforgalma 5,9 millióra, míg a Sibir 4,8 millió utassal 24,3 százalékos erősödést mutat, a szentpétervári Rosszia 3,36 millió utassal csakknem 24 százalékos erősödést ért el.

Kapcsolódó hírek