Év végén adják át a Csaba utcai felüljárót

MTI   ·   2012.05.18. 11:14

Rázó László, a GYSEV szóvivőjének pénteki tájékoztatása szerint jelentős állomásához érkezett az építés: mintegy két hónapos zsaluzási és betonacél-szerelési munka eredményeként május elejére teljesen bebetonozták a héttámaszú, kétsávos felüljáró vasbeton pályalemezét.

Az Európai Unió által támogatott, mintegy 48,6 milliárd forint összköltségű fejlesztés keretében 110 kilométer hosszúságú vasúti pálya újult, illetve újul meg a GYSEV vonalán. A rekonstrukció tervezett határideje 2012 vége, előreláthatólag a szombathelyi Csaba utcai nem szintbeli keresztezés építési munkái is ekkorra fejeződnek be – fűzte hozzá közleményében Rázó László.

Az Európai Unió által támogatott vasútfejlesztés keretében nemcsak a vasúti pálya épül át teljes hosszban, de több helyen megújulnak az átjárók is.

A Csaba utcában egy kétszer egy sávos közúti felüljáró, valamint gyalogos- és kerékpáros-aluljáró is épül. A hídpályához összesen 310 tonnányi acélszerkezetet, mintegy 160 tonna betonacélt, 430 köbméternyi betont építettek be, amihez körülbelül kétezer négyzetméter zsaluzat összeszerelésére volt szükség.

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közlekedésfejlesztés Vasút Kutatás-fejlesztés Közlekedéstervezés Nagyvasút

Stratégiai szövetség a jövő mérnökeiért: szorosabbra fűzi az együttműködést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a V-Híd Csoport

iho   ·   2025.01.10. 12:00

Cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.

Vasút Nagyvasút

Schengen csúszva a magyar–román vasúti határon

Tevan Imre   ·   2025.01.10. 09:00

Tényleg megint mindenki hülye a magyar vasút körül? Ezért várják ki továbbra is a vonatok Magyarország és Románia között azt az időt, ameddig tavalyig a határellenőrzés tartott? Annak ellenére, hogy január 1-jétől már nincs ellenőrzés. A körülmények ismeretében a válaszunk: nem. Hosszabb folyamatról van szó, a menetidő talán az év közepétől csökkenhet.