Feléledt a 231-es Szergej

iho   ·   2016.01.07. 13:45
80__IMG_9837__160105

A 231-es Szergej 2014 júniusában érkezett Dombóvárra egy súlyos motorsérüléssel. Üzem közben az egyik hengeregység kiszakadt a motorból, majd egy kisebb lyukat ütött a hangtompítóba és a géptér padlójára zuhant. A baleset következtében a dízelmotor olyan súlyosan megsérült, hogy másik motorblokkot kellett keríteni.

Itt még várta a jobb sorát Dombóváron (Tili Kornél felvétele)

A szerencsétlenül járt Szergej több mint egy évig várt javításra, mígnem 2015 őszén megérkeztek a szükséges alkatrészek. A beépítendő, használt dízelmotort felújították, majd december elején megkezdődhetett a vízellenállásos beállítás.

Tili Kornél alábbi videóján feltűnik a 001-es is, érdemes megnézni!

Karácsony után sikeres futópróbát tett a Szergej Dombóvár és Szentlőrinc között, azóta a környék tehervonatai élén látható. Szerencsére még kitart a répaszezon Bácskában, így a 231-es igazi vonatok élén is megmutathatja, mit tud. Az ünnepek után a tolatós tehervonatok forgalma amúgy nagyon gyér, a jelenlegi helyzetnél már csak jobb lehet.

Baja felé robog üres répavonatával a 231-es az 50-es vonalon Kismórágynál (fotó: Vörös Attila)

A tolnai mozdonyműhely a szintén régóta leállított 194-es Szergejt is feltámasztja „B” vizsgálat keretében, főgépcsoportját már darabokra is szedték. A Szergej elkészülte a nyárra várható. Érdekesség, hogy a 231-es és a 194-es is díszléces mozdony, rajtuk kívül csak a 001-esnek, a fradis kedvenceknek – a 265-ösnek és a 230-asnak –, valamint a Kárpát Vasút 168-as Szergejének van díszléce.

A következő páciens Dombóváron (fotó: Tili Kornél)

* * *

Indóház Online – Hivatlan oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a holdon, a síneken vagy a sínek mellett, a tűzön vagy a vízen történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek