Felpörög az A350-1000-es program, beszállít a Saab

iho   ·   2013.12.18. 18:00
A-350-1000a_cim

Az Airbus hamarosan lezár egy újabb tervezési szakaszt és az új évben beindul az A350-1000 részletes kidolgozása, jelentette be az európai gyártó vezérigazgatója. Fabrice Bregier fontos évet vázolt a már prototípusaiban létező gépcsalád legnagyobb tagjának fejlesztésében, de a már két példányban repülő 900-as tervező csapatától most már jelentős erőket lehet átirányítani a nagyobbik változat részleteinek kidolgozására.

Bregier ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ezres altípus fejlesztése nem jár nagy kockázatokkal, hiszen jelentős mértékben megegyezik a 900-assal, az 1000 a tervek szerint 2017-ben állhat forgalomba.

Mint arról az iho/repülés is beszámolt, az új Airbus-család legnagyobb tagját a légitársaságok követelték ki, illetve ugyancsak a jövendő megrendelők – a Qatar és az Emirates – csikarták ki a gyár eredeti elképzeléseihez képest a 350-1000 javított paramétereit.

A teljes Airbus A350-es gépcsalád: a legkisebb 800-as kevés társaságot érdekel, de egyre többen változtatják a 900-as rendelésüket a legnagyobb ezresre

Eszerint a gép elrendezéstől függően 350–370 utassal a fedélzetén 15 ezer 560 kilométeres járatokat teljesíthet, tehát alkalmas lesz Hongkongból Európába vagy Észak-Amerikába repülni leszállás nélkül. A gép ennek megfelelően megkapja a Rolls-Royce Trent hajtóművek ugyancsak javított változatát.

A 350-es rövidebb 900-as változatának berepülési és légialkalmassági programja nyilván erősen leköti az Airbus erőit, ennek ellenére igen komolyan készülnek a nagyobbik altípus fejlesztésére, mert közben a Boeing is válaszolt, méghozzá meglehetős nagy sikerrel: a Dubai Airshow alkalmából hivatalosan is bejelentették a konkurens 777X-program beindítását, és bőven kaptak megrendelést is a 350-esnél nagyobb, ugyancsak gazdaságos kéthajtóművesre.

Bregier most nem is az új, hanem a most futó 777-es változatról mondta, hogy az ezres Airbus „a 777-300ER gyilkosa”: az Airbus-vezér épp az új 777-es kibocsátását minősítette annak bizonyítékaként, hogy a most futó konkurens Boeing-gépnél jobbak lesznek az európai gyártmányok.

Jól halad a 350-900-as berepülési programja, mondja a vezér

A 350-1000 életének ugyancsak fontos mozzanata, hogy közben megszületett a gépre az első fontos beszállítói szerződés: a svéd Saab készíti majd a fékszárnyak tartóelemeit, amelyek a mechanizációt a kilépőélhez erősítik. A Saab Linköpingben gyártja ezeket a fontos elemeket és 2015-től kezdi őket leszállítani az Airbusnak.

Jelenleg a 350-es minden altípusának 812 példányára van fix és opciós rendelés. Bregier a részvényeseknek tartott beszámolójában elmondta, hogy a kéthajtóműves berepülési programja a tervek szerint illetve annál jobb ütemben halad, de azt is hozzátette: miután a 350-es gépcsalád fejlesztése lezárul, az Airbus a következő tíz évben nem kezd teljesen új típus programjába, mint ahogy más gyártók sem, mondta Bregier, hanem a meglévők továbbfejlesztésével foglalkozik majd.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek