Flirtöket vesz az NS

iho   ·   2015.04.24. 13:45
400px_ns_stadler_flirt

Az NS (Nederlandse Spoorwegen) csak szűkös kapacitással bír elővárosi és regionális járatain (NS Sprinter), így annak növelése érdekében tavaly december elején bejelentette, nagyon rövid határidőn belül körülbelül hatvan motorvonatot szeretne leakasztani a Stadler raktáron levő szerelvényei közül. Az uniós közbeszerzési szabályok az ilyen sürgős esetekhez lehetővé teszik a tenderezés nélküli közbeszerzést, a francia Alstom és a kanadai–német Bombardier azonban megtámadta az NS közvetlen pályázatát, mivel a tenderen mindkét gyártó potenciális eséllyel indulhatott volna. Jogi ellenvetésüket végül januárban visszautasították, így a vasúttársaság közvetlenül a Stadlertől szerezheti be a járműveket.

Az ötvennyolc villamos motorvonat a vasúttársaság első Stadlertől vásárolt járművei. Értékük összesen 280 millió euró. A szerelvények közül huszonötöt négyrészes, harminchármat pedig háromrészes kivitelben épít meg a gyártó. Előbbieken harminckét első-, százhetven másodosztályú, valamint tizenkét lehajtható ülés és huszonhat kapaszkodó található, utóbbiak harminckét első-, száztizennégy másodosztályú, tizenkét lehajtható ülést kínálnak, és húsz további utas tud kapaszkodni. Az összes szerelvényen lesz az ajtók mellett többcélú tér, valamint akadálymentesített WC is.

Az NS összesen ötvennyolc, vegyesen három- és négyrészes Flirt-motorvonatot szerez be a Stadlertől. A szerelvények festése igencsak hasonlít a MÁV-Start által jelenleg szállított motorvonatokéhoz<br>(látványterv: Railway Gazette)

Az NS harmadik generációs Flirtjei másfél kilovoltos egyenáramról üzemelhetnek majd. Az alumíniumból készülő kocsiszekrényekből épített vonatok megkapják a legfrissebb ütközésvédelmi szabványoknak megfelelő orrkiképzést, amely passzív védelmet is nyújt egy szintbeli átjárónál történő ütközéskor. Legnagyobb üzemi sebességük százhatvan kilométer per óra lesz, valamint előkészítik az ETCS telepítéséhez szükséges alkatrészeket is. Az International Railway Journal információi szerint az utasok kényelmét valósidejű utastájékoztató rendszer, valamint konnektorok, sőt USB-portok is fogják szolgálni első- és másodosztályon egyaránt.

A Stadler azt nyilatkozta a megállapodás bejelentése kapcsán, hogy már többször is képes volt bizonyítani példátlan szintű rugalmasságát nagyobb mennyiségű jármű rövid határidőn belüli szállításával. Mivel a vasútijármű-alkatrészeket tekintve számos esetben hosszú az átfutási idő, így inkább az az általános, hogy a szerelvények gyártása a megrendelés után csak egy vagy két évvel kezdődhet meg. A svájci gyártó azonban vállalja a rövid határidejű összeszereléssel járó kihívásokat.

A szerelvényeket 2016 végéig szállítja le a Stadler az NS-nek. A gyártó ezzel a megrendeléssel ezerkilencvennégyre növelte az eladott Flirt-motorvonatok számát – írja a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek