Folytatódik a múlt utáni sóvárgás a Balatonnál

iho/vasút   ·   2024.07.03. 17:05
00_retro_hetvege_balaton_2024

Különleges összeállítású, múltidéző szerelvények állnak forgalomba menetrend szerinti járatokon a Balaton körüli vasútvonalakon július 6-án és 7-én.

Számos járműtípus ünnepli gyártásának kerek évfordulóját:

  • találkozhatnak az idén százéves 424-es gőzmozdonnyal és
  • a hetvenéves Bobóval is.
  • A hazai gyártású Intercity motorvonat, a Samu harmincéves, ezúttal Balatonfüredre közlekedik, és fedélzetén ismét élvezhetik az Utasellátó szolgáltatásait.
  • Ott lesz a Balaton partján a felújításon átesett és retró narancs fényezésben pompázó M62 116-os Szergej és M41 2143-as Csörgő mellett, a gyártáskori színtervét viselő V43 1008 Szili is.
  • A Saxonia Express több évtized múltán újra közlekedik Berlinből egyenesen a Balatonra! A német vasútbarátok által összeállított vonat különleges, kelet-német szerelvénye személyvonati forgalomba áll Balatonfüred és Tapolca között, egy eredeti Mitropa étkezőkocsival együtt!

Az idén századik születésnapját ünneplő 424-es sorozat egy fiatalabb példánya, a 247-es, is „szóhoz fog jutni”, ahogy két éve is tette Harmati Marcell felvételén egy retró gyorsvonattal

Valamennyi személy- és expresszvonaton közlekedtet a MÁV a szerelvénybe illő, autentikus első osztályú kocsikat, amik között újdonságként mutatkozik be a vékonycsíkos Rába elsőosztályú gyorsvonati kocsi. Az esemény időtartama alatt az utasok Retró 1. osztályú Kiegészítő Napijegyet válthatnak, amivel az első osztályon szabadon maradt ülőhelyek a Balatonfüred–Tapolca és Keszthely–Tapolca között közlekedő vonatokon elfoglalhatók, ezzel közel minden jármű – kocsiosztálytól függetlenül – egyszerűen és könnyen kipróbálható.

A retró hétvégén három szerelvényben is közlekedik étkező és/vagy bisztrókocsi, ahol különleges, az adott korszakhoz és a korabeli megoldásokhoz igazodó kínálattal várja az utasokat. Az idén harmincéves CAF étkezőkocsik Európa számos pontjára eljutottak, az elmúlt három évtizedben szinte minden jelentősebb Eurocity útvonalon feltűntek. Ebből az időszakból válogatták össze étlapot, ahol a hagyományos, magyaros jellegű ételek (borsóleves, paprikás csirke, vadas marha) és különleges, ritkán elérhető fogások (bélszínjava) is elérhetők. Idén harminc éve készültek el az ülőhelyes 2. generációs intercity kocsik is, ennek alkalmából a típuscsalád tagjai is forgalomba állnak a retróhétvégén. Az IC2G étkező-bisztrókocsiban egyszerűbb fogásokkal, például hideg gyümölcslevessel vagy rizseshússal várják az utasokat. Újdonság a WR 252-es nosztalgia étkezőkocsi, ahol az 50-es, 60-as évek hangulatát hozzák vissza.

Suhanás a Tihany Intercityvel

Július 6-án szombaton különleges Intercity vonat indul Budapest-Déliből Balatonfüredre Samuval. A harmincéves BVmot ezúttal a motor- és vezérlőkocsik mellett két másod- és egy elsőosztályú betétkocsival közlekedik. A vezérlőkocsiban hosszú évtizedek után először ismét megnyílik az Utasellátó előkészítő fülke, ahonnan a teljes szerelvényen minibár szolgáltatást, valamint az első osztályon utazóknak a jegy árában benne van az ellátás.

A Samu nem ismeretlen a Balaton partján. Két éve a déli parton közlekedett Szeged (vágányzár miatt Kiskunfélegyházáról)–Budapest–Keszthely tengelyen retró Zala Intercityként. Harmati Marcell a névnapján, augusztus 14-én, a Balatonból örökítette meg a múltidéző menetet

A vonatra helyjegy váltása kötelező, kerékpárok nem szállíthatók. Ülőhelyek az Elvira felületén a személykocsik rajza alapján, grafikusan is foglalhatók.

A 29-esen minden lesz!

A retróhétvége legfőbb színtere ismét a 29-es számú vasútvonal Balatonfüred és Tapolca közötti szakasza, ahol valamennyi retrójármű ott lesz.

A Berlinből hosszú idő után először hazánkba érkező német Saxonia Express szerelvényének egy része, az egy első és három másodosztályú fülkés gyorsvonati kocsi mellett, egy bordó Mitropa étkezőkocsi áll forgalomba Balatonfüred és Tapolca között, ahol a fedélzeti vendéglátás elérhető. Az eredeti bautzeni NDK-s kocsikból álló szerelvényt szombaton az M62 127-es Szergej, vasárnap délután az M61 001-es Nohab továbbítja.

Személyvonati forgalomba áll a MÁV-HÉV két Bobó mozdonya, a járműtípus gyártásának hetvenedik évfordulója alkalmából. Szerelvénye a telikék személyvonat, ahol először találkozhatnak az utazók a két felújított By-kocsival, a tavalyi évben debütált elsőosztályú Ap-kocsival, amik mellett egy Bhrv- és egy BDbh-kocsi gondoskodik a hamisítatlan 80-as, 90-es évek utazási élményéről.

Ehhez hasonló, kicsit nagyobb szerelvény is látható lesz. Harmati Marcell felvételén egy különvonatként pózol a fotósoknak a kabai cukorgyárban

A Csabai Tekergő expresszvonat élén Balatonfüredig az első hazai gyártású, nemrég eredeti színtervét magára öltő V43 1008 pályaszámú Szili, majd Tapolcáig az M61 001-es Nohab adja a vonóerőt. Szerelvénye a vékonycsíkos gyorsvonat, ami ezúttal a négy másodosztályú fülkés és egy kerékpárszállító, nagypakli kocsi mellett kibővül egy eredeti festésű Ad 19-30-as elsőosztályú kocsival is. A szerelvényt vasárnap ezen a szakaszon a retró festésű M41 2112-es Csörgő továbbítja.

Retró Szili ismét fotózható lesz a vékonycsíkos Rába-kocsik élén, ahogy Harmati Marcell is tette tavaly Balatonfőkajáron

A Békéscsaba felé közlekedő Csabai Tekergő expressz szombaton a vastagcsíkos gyorsvonattal közlekedik, élén az idén százéves 424 247-es gőzmozdonnyal, aminek összeállítása ezúttal egy első és egy másodosztályú bautzeni, valamint három poznańi és egy kerékpárszállító kocsival közlekedik a retró hétvégén.

Személyvonati forgalomban találkozhatnak az olajzöld szerelvénnyel, amit szombaton az M41 2112-es Csörgő, vasárnap pedig a bajszos M62 127-es Szergej továbbít. A vonat összeállításában benne van a MÁV Rail Tours három, egykori kiemelt kormányzati utazásokat teljesítő kocsija, az 1. osztályként közlekedő WLS 051-es háló- és szalonkocsi (ahol a helyjegyet váltó utasok fedélzeti ellátásban részesülnek), a WLS 053-as poggyászteres hálókocsi, valamint WR 252-es étkezőkocsi, fedélzetén az Utasellátóval. Mindemellett két olajzöld Bhv és egy BDdf vezérlőkocsi található meg a vonatban. Vasárnap délután a 19776 számú személyvonat M62 127+M62 194 dupla Szergej-vontatással közlekedik! A WLS 053-as kormányzati poggyászteres kocsi most először közlekedik közforgalomban, itt a kíváncsi érdeklődők bepillanthatnak a színfalak mögé: a vonat személyzete az utak során számos érdekességet és a hagyományos közlekedés esetén nem látható berendezést is bemutat.

Retró festésnek örvendő Csörgő is lesz újra 1 év kihagyás után vékonycsíkos szerelvénnyel. Harmati Marcell felvételén Örvényest hagyja maga mögött és lódul meg Balatonfüred felé 2022. július 17-én

Egy pár Kék Hullám Intercity vonat az ülőhelyes második generációs intercity kocsik harmincéves évfordulója alkalmából különleges összeállítással közlekedik, ebben egy Apee sorozatú 1. osztályú, egy mindennapi forgalomban már nem látható WRRee sorozatú étkező-bisztró, valamint egy Bpee sorozatú 2. osztályú IC2G kocsi is fut. A szerelvény kiegészül egy komfortkocsival is, amely 1+ osztályként, jegyárban foglalt ellátással közlekedik. Az egységes külső megjelenés érdekében a vonatban a vastagcsíkos festésű Bdmpee többcélú teres kocsi közlekedik. A komfortkocsi és az étkezőkocsi egész nap nyitva áll Tapolcán, vendéglátás az állomási tartózkodás alatt lesz.

Egy másik Kék Hullám Intercity esetében a megszokott alapszerelvényt egészíti ki a MÁV egy idén harmincéves, eredetihez közeli külső és belső arculatú CAF étkezőkocsival, ahol változatos, és széles kínálattal várnak mindenkit.

Lesz Tanúhegy és Fenyves expressz is!

A tavalyi évhez hasonlóan idén is retró összeállítással közlekedik számos 26-os vonali személy- és távolsági expresszvonat egyaránt. A Győr és Keszthely között közlekedő Tanúhegy expresszvonat mozdonya szombaton Celldömölktől Keszthelyig a 424 247-es pályaszámú Bivaly gőzmozdony, mögötte az olajzöld szerelvénnyel!

Idén lesz gőzfelhős Tanúhegy Expressz, ahogy tavaly is volt. Harmati Marcell Lesencetomaj állomásán fotózta

A Fenyves expresszvonat szombaton Pécs felől a vastagcsíkos gyorsvonattal, élén a közelmúltban felújított narancs festésű retró 116-os Szergejjel, míg ezen a napon Keszthelyről Pécs felé a 001-es Nohab továbbítja a vékonycsíkos gyorsvonatot. Keszthely és Tapolca között személyvonatokon teljesít szolgálatot a MÁV-HÉV két Bobó mozdonya az öt kocsis telikék vonattal. Szombat este az M41 2112-es Csörgő Tapolcáról Keszthelyre közlekedik személyvonatként, majd onnan Győrbe továbbítja a Tanúhegy expresszvonatot az olajzöld szerelvénnyel.

A tavaly szépen felújított 001-es Nohab idén is szerepelni fog. Harmati Marcell a tavalyi veszprémi retró hétvégén fotózta Székesfehérváron

Vasárnap reggel a bordó Csörgő az olajzöld szerelvénnyel a Tanúhegy expressz élén, míg a Nohab a Fenyves expresszel, maga mögött a vékonycsíkos gyorsvonati szerelvénnyel indul el a Balaton felé Győr, illetve Pécs felől. Ezen a napon délután a 116-os Szergej a 2143-as Csörgővel együttesen továbbítják a vastagcsíkos vonatot Pécsre, míg a 424-es ismét a Tanúhegy expressz élén gyönyörködteti a vasútbarátokat.

A jegyárban foglalt ellátásról

A komfortkocsin indulás után nem sokkal üdvözlőitalt kínál a MÁV, ami lehet száraz vagy édes pezsgő, ásványvíz, Coca-Cola vagy narancsos Fanta. Ezen felül az ár a modern prémium osztályon történő utazáshoz hasonlóan egy választható melegitalt is tartalmaz, ami lehet kávé, tejeskávé vagy tea.

Bajszos Szergej is lesz olajzöld szerelvénnyel, ahogy Harmati Marcell felvételén 2021-ben is volt, ám idén a 127-es lesz

Az olajzöld szerelvényen a kormányzati szalonkocsin helyjeggyel rendelkező utasoknak kotyogós kávéfőzővel készített kávét, valamint egy választható hideg italt (korabeli szifonnal készített szóda, ásványvíz, Coca-Cola vagy narancsos Fanta) kínálnak. Az étkezőkocsi fizetős kínálata a szalonkocsiban ülőhelyre felszolgálva is kérhető, emellett kizárólag 1. osztályú utasoknak elérhető módon kaviár és pezsgő is rendelkezésre áll.

A Samu szerelvényen 1. osztályon egy választható meleg vagy hideg italt adnak (kávé, tea, ásványvíz, Coca-Cola, narancsos Fanta). A fizetős kínálat az 1. osztályon elsőbbségi kiszolgálású.

A CAF étkezőkocsival kiegészített szerelvény 1+ osztálya a megszokott modern kocsitípus lesz, a jegyárban foglalt ellátás itt a többi Kék Hullám IC-vonaton meghirdetettel azonos, azaz egy melegitalt (kávé, tea, forró csoki) kínálnak. A kocsin belül lévő bisztró szakasz ezúttal zárva lesz, az ellátás a kísérő személyzet által ülőhelyre felszolgálva, vagy a szabad asztalok függvényében a szomszédos étkezőkocsiban érhető el.

Retro 1. osztályú kiegészítő napijegy

A Retró Kiegészítő Napijegy valamennyi Tapolca és Keszthely, valamint Balatonfüred és Tapolca között közlekedő helyjegyes vonat 1. kocsiosztályán felhasználható helyjegy nélküli utazásra. A napijegy érvényes menetjeggyel, vagy utazási jogosultsággal együtt jogosítja fel tulajdonosát az első osztályú kocsikban a szabadon maradt ülőhelyek elfoglalására. A helyjeggyel rendelkező utas részére az elfoglalt ülőhelyet át kell adni. A napijegy érvénytartama naptári napra szól, tehát az érvényesség napján, július 6-án vagy 7-én, 0:00-tól 23:59-ig használható fel utazásra.

A tavaly sajnos csúfosan leszerepelt 187-es Szergej is szóhoz fog jutni. Bízzunk benne, idén nagyobb sikerrel! Harmati Marcell Badacsonylábdihegyen kapta lencsevégre, úton a megfekvés felé...

A napijeggyel utazók emellett a MÁV-Start teljes hálózatán közlekedő helyjegyes vonatokon kedvezményes (990 forint) 1. kocsiosztályú helyjegy váltására jogosultak az érvénytartamon belül. Ez a retró hétvégére való oda- és visszautazás során is felhasználható kedvezményes 1. osztályú helyjegy váltására. A WLS kormányzati kocsin történő utazáshoz javasolja a helyfoglalást a MÁV, a kocsi korlátozott kapacitása miatt előfordulhat, hogy a helyjegy nélküli utasoknak már nem jut szabad ülőhely. Zsúfoltság esetén a helybiztosítás nélküli utasoknak az 1. osztály igénybevételének lehetőségét nem tudják garantálni.

A Retró Kiegészítő Napijegy ára 1990 forint, megvásárolható a MÁV applikációban, valamint a jegypénztárakban július 7. 23:59-ig.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek