Germanwings-baleset: a legrosszabb rémálom...

iho   ·   2015.03.26. 16:00
cim2

Legrosszabb rémálmainkban sem gondoltuk volna, hogy ez bekövetkezik: mondta délutáni sajtótájékoztatóján a Lufthansa-csoport elnöke Düsseldorfban. Carsten Spohr a francia ügyész hivatalos információival egybehangzóan elmondta, hogy a pilótafülke hangrögzítőjének felvétele szerint a Germanwings Barcelona–Düsseldorf járatát teljesítő A320-as kapitánya az utazómagasság elérése után „egészségügyi okokból” elhagyta a fülkét, előtte átadta a gép irányítását a másodpilótának, aki ezután nem engedte visszatérni a kapitányt, és a repülőgépet szándékosan nekivezette a hegyeknek.

Carsten Spohr, a Lufthansa-csoport elnöke, maga is egykori pilóta

Mint Spohr elmondta, 2001. szeptember 11. óta olyan megerősített ajtót gyártanak a pilótafülkékhez, amit még fegyverrel sem lehet nyitásra kényszeríteni. A bezárt pilótafülke-ajtó kívülről egy kód beütésével nyitható, illetve azzal lehet jelezni, hogy a személyzetből valaki be akar lépni a fülkébe. Ezt azonban a fülkében ülő pilóta megakadályozhatja azzal, hogy ismételten megnyomja a „zár” gombot a műszerfalon, ami öt percre kóddal is lehetetlenné teszi a bejutást kívülről, és ha ismét megnyomja a gombot, további öt percre blokkolja az ajtót. Mint ezt korábban jeleztük, a süllyedés megkezdése és a becsapódás között 8–10 perc telt el.

Hogy valójában mi volt az oka, a motivációja ennek a cselekménynek, arról a csoport elnöke nem tudott beszámolni, mint mondta, hosszú időbe telik, amíg ezt kiderítik. A német belügyminiszterre hivatkozva cáfolta, hogy az eseménynek bármiféle terrorizmussal kapcsolatos vetülete lenne. Ugyanakkor elmondta, az illető fiatal első tiszt végig sikeresen teljesítette szakmai, fizikai és mentális tesztjeit a felvételekor és a kiképzés során illetve az időszaki teszteket és próbákat azután is.

Az interneten ez a fotó látható a másodpilótáról, a sajtótájékoztatón nem erősítették meg, hogy tényleg ő van-e a képen

Az elnök hangsúlyozta, hogy a jelölt majd másodpilóta teljesítményét eddig nem érte semmiféle kritika.

– Büszkék vagyunk a kiképzési és kiválasztási rendszerünkre és bízunk benne – mondta Spohr, hozzátéve: – annál nagyobb megrázkódtatást jelent ez az individuális eset.

A másodpilóta egyébként egy időre megszakította a kiképzését, de azután folytatta, ehhez viszont újra le kellett tennie az összes vizsgáját és meg kellett felelnie a teszteken.

A légitársasági csoportnak kiválóak a biztonsági mutatói, a kiválasztáskor nemzetközi mértékkel mérve is igen fejlett mentális teszteket használnak, és a nem megfelelő viselkedésű hajózókat a rendszeres kötelező időközi képzések során is kiszűrhetik. Az is elhangzott a Germanwings főpilótája szájából, hogy a cégcsoportnak működik az a belső információs rendszere, amelynek révén bármelyik alkalmazott jelentheti, sőt, kötelessége jelenteni, ha bárkivel kapcsolatban valami rendkívüli jelenséget tapasztalt. A másodpilótával kapcsolatban (a nevét nem mondták ki a tájékoztatón) nem történt semmi ilyesmi.

A katasztrófa helyszínén ma is folytatták munkájukat a mentőalakulatok

Spohr jelezte, a Lufthansa-csoport nem akarja követni azt az eljárást, amit a világon csak néhány (amerikai) légitársaság követ, miszerint ha az egyik pilóta elhagyja a fülkét, a helyére beül a kabinszemélyzet egyik tagja. Ilyen kötelező nemzetközi előírás nincs, mondta, és ismételten kijelentette, németül is és angolul is: feltétlen a bizalma a Lufthansa-csoport pilótáinak kiválasztásában, kiképzésében és munkájában; ami történt, az egy egyéni tragédia következménye, ami a leggondosabban felépített rendszerben is bekövetkezhet, hangsúlyozta Spohr, és elutasította azt a  feltevést is, hogy a katasztrófa miatt átgondolják a csoport stratégiáját, a Eurowings diszkont társaság felállítását.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek