Gigadugó az M1-es Budapest felé vezető oldalán

MTI/iho   ·   2018.05.10. 11:32

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtöki tájékoztatása szerint Herceghalom és Bicske közelében dolgoznak az úttest felújításán, az egymástól mintegy tizenöt kilométerre lévő helyszínek között már összeértek a feltorlódott járművek. Szerda este óta a fővároshoz közelebbi szakaszon még éjszaka sem csökkent tíz-tizenkét kilométer alá a torlódás hossza, mivel május 10-én és 11-én Ausztriában kétnapos nemzeti ünnep van, és a vendégmunkások nagy része útra kelt. Az autósoknak érdemes az M1-es autópályával párhuzamos fő- és mellékutakat használniuk, ugyanakkor több helyen az alternatív útvonalak is telítettek. Az M1-es autópályán Hegyeshalomtól egészen Herceghalomig, a Budapest felé tartó oldalon valamennyi változtatható jelzésképű táblán előre jelzik a torlódást. A Magyar Közút Zrt. mindent elkövet, hogy az M1-es autópálya bicskei szakaszán, a 28-as kilométerénél zajló munkálatok helyszínét a lehető leghamarabb visszaadhassa a forgalomnak, de a 40-es kilométernél a pályaszerkezet javítási munkái hosszabb ideig tartanak, így a megnövekedett forgalom miatt továbbra is torlódásra kell számítani. A közlekedőknek érdemes utazás előtt tájékozódniuk a www.utinform.hu oldalon vagy a 06-1-336-2400-as telefonszámon, illetve navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy elkerülhessék a jelentős torlódásban érintett szakaszokat.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek