Goldtimer évzáró napsütéssel, repüléssel

Márványi Péter   ·   2016.10.09. 13:45
cim

Szeretik az égiek a Goldtimert, naná, hogy szeretik, hiszen az égnek kedves szárnyas szerkezeteket alkotják újjá, szóval szeretik az alapítványt az égiek, a lehető legrondább őszi hét után, esők és viharok után, kellemes, bár hideg, de tiszta és napos idő lett az idei utolsó repülésekre. A Li-2-es légcsavarjai derűsen fénylettek, amint a pörgő tányérokra rásütött a nap, és maguk az alapítványiak is láthatóan jókedvűen terelgették a sétarepülésre jelentkező utasokat. Két felszállás között beszélgettünk Fedővel, alias Hajdú Károllyal, az alapítvány-alapítóval az idei évről és a kilátásokról.

– A Li-2-es sorra viszi az utasokat, a Kánya is felszállt már, mi van a többi géppel?

– A  Po-2-es és a Gerle már a hangárban pihen. A Polikarpov-kétfedelű nagyjavításra lett előkészítve, az olajat és a benzint Bobák György főszerelő leengedte már, úgyhogy lehet szétkapni mindent, amit ilyenkor szét kell kapni. A Gerle is pihen, még jobbítjuk a szerkezetet.

A Li-2-esen tavaly motorcsere volt, idén a futórendszert kell nagyjavítani, ki kell cserélni a komplett fékeket, a köpenyeket, amelyek nyolc éve vannak rajta, és elkoptak. A beton eszi a gumit, szerencsére van tartalékunk, a Jak-40-es köpenyeket Csehországból vettük, és ha szerencsénk van, még több lesz, mert a csehek és a szlovákok kiszedik a rendszerből a Jak-40-eseket és ígéretet kaptunk rá, hogy vehetünk négy darabot. A téli ápolás most a kétszáz órás karbantartás lesz a törzsön, a szárnyon, és százórás a motorokon.

– Mit kell csinálni a Li-2-es törzsén és szárnyán? Olyan szépnek látszik, olyan kompaktnak, a fémes fényében...

– Igen, de ha közelről megnézed, tele van szerelőnyílással, és az összeset le kell csavarozni. A gépen a vezérlőrendszer minden része drótköteles, a drótköteleket pedig csigák fogják, ezeket mind meg kell nézni, a feszítőzárakat ellenőrizni kell, megtalálni az esetleges repedéseket, korróziót, a korróziónak jobban kitett részeket olajos ronggyal átkenni, a farokrészben is, a törzsben is. Fel kell szedni a két üléssor között is a lemezeket és ott is végig kell nézni a vezérlést, meg a futótérben is ellenőrizni kell, meg kell nézni a fűtést, szóval mindazt alaposan meg kell nézni, amire év közben csak rápillantunk, és ellenőrizzük, hogy működik.

– Gondolta volna az ember, hogy nektek a tél a pihenés időszaka...

– Október végétől, november elejétől a Li-2-es bekerül az MRSZ nagy hangárjába, ott bérelünk neki helyet, és minden munkanap munka van rajta. Itt mondom el, hogy a nagyjavításunkat, újjáépítéseinket a hatóság hatékony segítsége mellett végezzük.

– Milyen év volt 2016, és mit jelent, hogy rossz vagy jó az év?

– Az utóbbi idők egyik legjobb éve volt, sokfelé jártunk, mert úgy tűnik, kezd a sétarepülés ismét teret és jogot nyerni Magyarországon. A ferihegyi menetek, a város fölötti repülés, meg hogy a géphez faros Ikarus hozta az utasokat: ez mind nagyon tetszett az embereknek, biztos megy majd egy-két ferihegyi repülés jövőre is. Idén legalább háromszor annyi sétarepülést végzett a gép, mint tavaly, 15–20 órát. És mi ebből élünk: az adományokból, az egy százalékból, abból, amit az önkormányzat ad; meg kell említeni a budaörsi önkormányzatot, amely minden évben támogat bennünket. A sétarepülésre jelentkezők pedig megveszik a támogatói jegyet, és azzal segítenek.

– Külföldön is jártatok, nem is egyszer.

– Voltunk Berlinben az ILA-n, volt meghívásunk Bécsbe, ahol az Aeroflot az első, hatvan évvel ezelőtti bécsi járatát ünnepelte, de aztán azt mondták, hogy ez nagyon öreg gép, és az Aeroflotnak nagyon új gépei vannak... Pedig azt a hatvan évvel ezelőtti első leszállást is Li-2-es hajtotta végre. Mindegy, ők tudják. Jövőre megint lesz Roudnice: a  Prágától negyven kilométerre lévő Roudnice nad Labem repülőtéren kétévente csodálatos repülőnapot tartanak, rengeteg külföldivel, oda mindig meghívják a Li-2-est. Érsekújvárra minden évben megyünk, és idén voltak nagyon jó repülőnapok itthon is, Börgönd és Szeged, mindkét alkalommal sok utasunk volt, és nagyon jók voltak a programok is!

– Idén mutattátok be a nagyközönségnek az újjászületett Gerlét, jövőre lesz-e valami hasonló szenzációs újdonság?

– Jövőre még nem. De talán 2017-ben elkezdhetjük a következő nagy munkát, ha meg tudunk egyezni a Közlekedési Múzeummal és a lengyelekkel, hogy a kétüléses Jak-18-ast repülőképes állapotba hozzuk. A lengyeleknél van több Magyarországon készült Jak-18-as, és ha szerzünk nekik egy olyat, amit kiállíthatnának, akkor egy magyar gépet adnának nekünk felújításra az múzeumukból. De az legalább három-öt év, mire megcsináljuk...

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek