Hamarosan megkezdődik a pénztárcsarnok tetőjének felújítása a Nyugatiban

iho/vasút   ·   2019.10.16. 12:00
nyugati_penztarcsarnok0

A tetőszerkezet felújításának előkészületeként a teljes belső felületet takaró védőtetőt építenek a Nyugati pályaudvar pénztárcsarnokában, hogy a jövőre kezdődő munkálatok idején is zavartalanul és biztonságosan használhassák az utasok a fogadóteret. Az állványzathoz szükséges anyagok kiszállítása október 14-étől kezdik el, ez azonban még nem érinti az utasáramlási útvonalakat a csarnokban.

Lesz mit javítgatni a pénztárcsarnokban, két éve így nézett ki a tetőszerkezet (fotó: Tevan Imre)

A korlátozásokkal járó állványépítés október 17-én kezdődik. A november 4-éig tartó első ütemben a pénztárcsarnokban az első hat ablak működik, ez csak a ceglédi folyosó (a gyorsétterem felőli bejárat) és a vágánycsarnok felől lesz megközelíthető. Ezzel egy időben a szomszédos Márványcsarnokban, a peron felőli üvegfal üvegezését és festését is elkezdik.

November 5-étől 8-áig a terem közepén zárnak le egy részt, ebben az időszakban a ceglédi folyosó, a vágánycsarnok és a külső, 14-17. vágányok felől is lehetséges lesz az átjárás. A 3-6-os pénztárfülkék előtti terület lesz lezárva.

November 11-18-ig csak a külső vágányok és az Eiffel tér felőli bejáraton lehet majd az 5-9-es pénztárablakokat elérni. Ezt követően december közepéig még kiegészítő munkákra kerül sor. A védőtető elkészülte után a pénztárcsarnokba ismét a megszokott irányokból juthatnak be az utasok.

Az állványépítés idején, továbbá a tervek szerint a jövőre kezdődő tetőfelújítás ideje alatt is a pénztárak egy része folyamatosan és biztonságosan megközelíthető marad, a csarnok mindennap reggel hat órától este fél nyolcig tart nyitva. Az állványozást munkanapokon a nyitvatartási időn kívül fogják végezni. A korlátozásokat és az utasok számára a közlekedési útvonalakat szalagokkal, kordonokkal és táblákkal is jelölik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek