Hamburg: új főpályaudvar 2030-ra!

iho/vasút   ·   2019.01.21. 08:45
hamburg_deutsche_bahn_palyaudvar_kislid

Ha megvalósul, minden bizonnyal ez lesz az évszázad hamburgi megaprojektje. Egyelőre még csak a látványterveket ismerjük, de azokból a jövő elvárásainak is megfelelő új pályaudvar képe bontakozik ki.

A németországi pályaudvarok közül ez a legforgalmasabb: naponta 550 ezer utazó érkezik ide, vagy indul el innen. A komplexum e terhelés alatt recseg-ropog, leginkább péntek esténként, akkor van itt a legnagyobb forgalom. Vasúti forgalomszervezési szempontból a pályaudvar a tű foka a német vasúthálózaton: ez itt a legnagyobb szűkület, a legnagyobb kapacitáslépcső.

Madártávlati kép, a dél felé megnyújtott csarnoképülettel (forrás: DB Station und Service)

Az átépítést már régóta tervezik, de most konkrét időpontot is megneveztek: egy huszonöt oldalas megvalósíthatósági tanulmány – amelyet a héten mutattak be először a nyilvánosságnak – 2030-ra lövi be felújítás végét, és a projekt vezetői úgy gondolják, hogy a következő száz évben a komplexumhoz már nem kell alapvetően hozzányúlni.

Az átépítés a monumentális, 1906-ban átadott épület összképét leginkább dél felől fogja megváltoztatni: a műemléki védettséget élvező vágánycsarnokot mintegy hetven méterrel meghosszabbítják, hogy a jelenleg az üvegezett homlokzat előtt futó, a vágányokat áthidaló Steintordammbrückét is magába foglalja. Itt helyezik majd el a buszmegállókat, így a buszok és a peronok közötti átszállókapcsolat közvetlenül, fedett térben, természetesen akadálymentesen bonyolódhat le.

Robbantott ábra, új déli épületrész

Az átépítés terveit a DB Station und Service-leányvállalata a hamburgi közlekedési és városfejlesztési hatósággal egyeztetve készítette el, így akár annak sincsen akadálya, hogy a pályaudvar épületével egy úg toronyház épüljön össze, és lehetőség van arra is, hogy a keleti előtéren, a Hachmannplatzon egy üvegfedésű piaccsarnok létesüljön. Ehhez azonban a csarnoképületet meg kell tisztítani a műemléki szempontból amúgy is kritikus, az évtizedek során rárakódott épületbővítményektől.

A fejlesztők a bemutatott látványtervekkel kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy azok csak a megvalósíthatósági tanulmány részei és semmiképpen nem tekinthetők részletesen kidolgozott építészeti programnak. A pontos építészeti arculatot majd az a nemzetközi tervpályázat fogja meghatározni, amelyet a Deutsche Bahn és Hamburg városa fog kiírni – és amelynek finanszírozása egyelőre még homályban van.

A lefedett Steintordammbrücke: átszállóhely a városi buszokra

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek