Hatvannégy éve volt utoljára ilyen kevés közlekedési baleset

MTI/iho   ·   2021.01.08. 09:00
00_baleset_budapest_1957

Történelmi mértékben csökkent 2020-ban a közlekedési balesetben elhunytak száma, legutóbb 1956-ban volt alacsonyabb ez a szám – akkor egy kicsit kevesebben autóztak.

Halmosi Zsolt, az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese közölte: mintegy négyszázötvenen haltak meg tavaly közlekedési balesetben, csaknem százötvennel kevesebben, mint az azt megelőző évben. Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője elmondta: a múlt évben 13 ezer 745 személyi sérüléses baleset történt, ez tizenhét százalékos csökkenést jelent az előző év adataihoz képest. A halálos balesetek száma húsz százalékkal, az elhunytak száma huszonöt százalékkal volt alacsonyabb tavaly, továbbá mintegy négyezerrel kevesebben sérültek meg, mint 2019-ben.

A közlekedési balesetek számának csökkenése azt eredményezte, hogy mintegy 113 milliárd forintnyi kár nem következett be; Magyarországon évente átlagosan 600-700 milliárd forint nemzetgazdasági kár keletkezik közlekedési baleset miatt. Az elmúlt évben az ittasan okozott balesetek száma is csökkent, öt százalékkal, 2019-hez képest.

A baleseti okokat tekintve nincs változás, de figyelemreméltó, hogy a balesetek hetvenöt százaléka gyorshajtás, az elsőbbségi vagy a kanyarodási szabályok megszegése miatt történt – a következő évek fő feladata ennek a három fő szabálynak a betartatása lesz.

Nőtt a járművezetők jogszabálykövetési hajlandósága: kevesebb közlekedési szabályt szegtek meg és kevesebben követtek el súlyos közlekedési szabálysértést.

Arra a kérdésre, mennyivel csökkent a forgalom a múlt évben például a koronavírus-járvány miatt és lehet-e ez az oka a kedvező adatoknak, Oberling József azt mondta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által közzétett üzemanyagfogyási adatokat és az automata közlekedésellenőrző VÉDA rendszer forgalmi adatait vizsgálták: mindössze öt-hat százalékkal csökkent a közúti forgalom.

Ezt az arányt is figyelembe véve kijelenthető, hogy lényegesen javult a közlekedésbiztonság Magyarországon.

Nyitóképünk Fortepan-illusztráció

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek