Hídbetolás Zalában, első felvonás

MTI/iho   ·   2015.08.26. 20:00
zlovo_hid0

Ütemterv szerint halad az összesen több mint tizenhárom kilométeres elkerülő út építése, ennek legnagyobb eleme a 600 méteres acélszerkezetű híd építése. A 2014 elején indított beruházás két részből áll, a 86-os főút már meglévő, 2,6 kilométeres szakaszának 11,5 tonnás tengelyterhelésre történő megerősítéséből, valamint a 10,7 kilométernyi új nyomvonal megépítéséből.

Nyolc lyuk, hatszáz métere: ennyi kell a zalalövői elkerülőnek. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI/Varga György)

A jelenleg mintegy negyven százalékos készültségen álló munkálatok legnagyobb eleme a hatszáz méteres nyolclyukú híd, ami a Zalalövő–Zalaegerszeg közötti vasútvonalon és közúton, valamint a Zala-folyón is átível. Készül még egy százhatvan méteres híd is, ami a Zalaegerszeg–Körmend vasútvonal felett halad át.

A 2016 októberére befejezni tervezett építkezés az Új Széchenyi Terv támogatásával, nyolcvanöt százalékban európai uniós, tizenöt százalékban pedig hazai forrásból valósul meg. Ez a beruházás jelenleg a legnagyobb Zala megyei építkezés. Jelentősége azért is nagy, mert ma még naponta 2400 kamion halad át Zalalövő közepén, ahol a vasúti kereszteződés miatt sokszor hosszú sorokban torlódnak fel a nehézgépjárművek. De nemcsak a kamionforgalom terheli a belvárost, hanem nyaranta azok a többségében lengyel és szlovák turisták is, akik az Adriai-tenger irányába vagy onnan hazafelé tartanak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek