Idén is közel tizenötezer európai fiatal kap ingyenes InterRail-bérletet

MTI   ·   2019.01.14. 15:02

Több mint 14 ezer 500 kalandvágyó európai fiatal kap idén ingyenes InterRail vasúti bérletet a DiscoverEU elnevezésű új uniós kezdeményezés keretében – jelentette be hétfőn az Európai Bizottság. A program második fordulójában csaknem nyolcvanezren jelentkeztek, közülük választotta ki a szerencséseket a brüsszeli testület a tagállamok számára fenntartott kvóták figyelembevételével. Magyarországról 2639-en pályáztak, közülük kétszázhetvenkilencen jutnak ingyenes vasúti bérlethez. A fiatalok egyedül vagy többedmagukkal is utazhatnak, alaphelyzetben vasúton, különleges esetekben azonban alternatív közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, mint a busz vagy a komp, kivételes esetekben pedig a repülés is lehetséges. Az utazási igazolvány mellé a nyertesek indulás előtt iránymutatást is kapnak, és a közösségi oldalakon előre fel tudják venni egymással a kapcsolatot.

Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért és ifjúságért is felelős uniós biztos elmondta: a két 2018-as fordulóban összesen mintegy száznyolcvanezer fiatal pályázott Európa minden részéről, és ezen kezdeményezésnek köszönhetően immár közel harmincezren kaptak közülük lehetőséget arra, hogy megismerjék az európai kultúrákat és hagyományokat, kapcsolatba kerüljenek más utazókkal, illetve az útjuk során meglátogatott közösségekkel.

Az Európai Bizottság javaslata alapján a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetés ciklusban hétszázmillió eurót különítenének el a programra.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek