Lufivadászat Nyíregyháza egén

Károly Szabolcs   ·   2014.09.10. 15:30

Az eddigi nyíregyházi repülőnapok nyári időpontjaihoz képest később, csak szeptember első vasárnapján rendezték meg 2014-ben a IV. Nyíregyházi Repülőnapot. A csodálatos, nyár végét idéző idő ismét ezreket vonzott ki a város északnyugati szélén elterülő kis reptérre – jegyezzük meg azt is, a nyíregyházi önkormányzat által biztosított egymillió forintos hozzájárulásnak köszönhetően nem szedtek belépőjegyet.

A repülőnap programjai délelőtt tíz órakor kezdődtek. Százak fizettek be a nap során sétarepülésre, akik a reptéren honos Tréner Kft. An-2-es Ancsáival, Pipereivel vagy Cessnáival szállhattak a város felé, és tapasztalhatták meg, hogy „ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj”. A gépek a légishow-k között egész nap fel-le szálltak.

2014-ben is felvonultatta teljes állományát a Nyíregyházi Repülőtér. A képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: Fazekas Böbe)

Az első égi műsorszámként három Zlin típusú kisgép jelentkezett kötelékrepülésre. A formációs repülést követően a pilótáknak körülbelül egy tucatnyi, egymás után néhány másodperccel a levegőbe engedett léggömböt kellett kidurrantani; a pilóták a nem egyszerű feladatot majdnem tökéletesen abszolválták.

Dél körül érkezett meg röptében a nyíregyházi származású Veres Zoltán Európa-bajnok és többszörös Guinness-rekorder műrepülő, majd egy látványos, negyedórás műrepülő-parádét mutatott be. Az orsókkal, alacsony áthúzással, háton repüléssel tarkított műsor végén még egy hatalmas füst-szívet is pingált az égre, záróakkordként pedig nyilat is „rajzolt” bele.

A tűző napon kívül számos légibemutató is kápráztatta a látogatókat, például Zlinek kötelékrepülése...

Kora délután helikopteres, vitorlázógépes, sárkányrepülős légibemutatók zajlottak, valamint ejtőernyősök emelkedtek az Ancsákkal a magasba, hogy onnan mennél pontosabb célba ugrást hajtsanak végre. Extra látványosságnak számított egy hőlégballon, amely sajnos nem emelkedett a levegőbe.

A légi műsorok közötti szünetekben a tánc-, zumba-, valamint trial-kerékpáros bemutatókat lehetett figyelni. Szinte biztos, hogy a repülés szerelmeseinek biztosítva lesz az utánpótlás, mivel rengeteg kisgyerekes család látogatott el a repülőnapra – túlzás nélkül állítható, hogy legalább annyi lurkó figyelte az eseményeket, mint ahány felnőtt. A nézők számára elkülönített füves területen is állandó „légishow” zajlott az ifjak között: bármerre is nézett az ember, tucatszám repkedtek a gyerekek hungarocell-repülői – az árusok nagy valószínűséggel nem panaszkodhattak a bevételre. A kicsiket a színpadon bohócelőadás, a bejárat mellett pedig kisebb vidámpark várta idén is: többek között mini motorversenypályán lehetett próbára tenni az ügyességet, de dodzsemezésre is annyian vártak, hogy nem volt ritka a tíz-tizenöt perces sorban állás. A szeptemberi vasárnap leginkább egy légishow-val egybekötött gyermeknapi rendezvényre emlékeztetett.

...és Veres Zoltán lélegzetelállító műrepülése

A 2014-es Nyíregyházi Repülőnapot az előző háromhoz hasonlóan nagy érdeklődés kísérte, így ismét sikerként könyvelhetik el a szervezők. Negatívumként sajnos meg kell jegyezni, hogy 2013-hoz képest kevesebb látnivaló várta az érdeklődőket, valamint azt is, hogy a rendezvény pontos dátuma csak egy-két héttel a megrendezés előtt vált véglegessé, ráadásul a program is csak a repülőnapot megelőző pár napban lett nyilvános. Mindezt feledtette azonban, hogy számos látványos műsorszám kápráztatta el a nagyérdeműt. Remélhetőleg 2015-ben is sikerül megtartani Nyíregyházán a már hagyománnyá váló rendezvényt, még az eddigieknél is látványosabb légiparádéval.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.