Illegális vitorláskikötők és feltöltések tömegére bukkantak

MTI   ·   2011.09.11. 09:42

Öt évenként újra fel kell mérni és minősíteni a balatoni nádast, ami a hatósági engedélyezés alapdokumentuma. Elavult térképek esetén előfordult, hogy már nem létező védett nádas miatt nem adtak ki engedélyt stégtelepítéshez, építkezéshez (a beruházó saját költségén elvégeztetett nádminősítéssel szerezhette csak meg), vagy védetté vált egy korábban nem is létező, vagy más minősítéssel szereplő növényi kultúra.

Idén a negyvenhárom tóparti településhez tartozó partszakaszokra bontva készül el a balatoni nádas térkép, amit a vízügyi igazgatóság workshop formájában kíván bemutatni a tó három legnagyobb városában: Siófokon, Balatonfüreden és Keszthelyen.

Az emberi beavatkozás okozta rombolásban a szakember kirívónak nevezte a balatonmáriafürdői és zánkai partszakaszokat, ahol egy kilométeren belül közel ötven illegális partfeltöltést vagy stéget találtak a felmérés során. A hat évvel korábbi állapotokhoz képest nőtt a nádasokban elrejtett illegális vitorláskikötők száma (százas nagyságrendben bukkantak ilyenekre), továbbra is rengeteg az illegális csónakkikötő, ugyankor kedvező jelenségnek mondható, hogy - szemben a korábbi felmérésekkel - nem találtak már egyetlen illegális szennyvízbevezetést sem.

Kapcsolódó hírek