Innovációs díjat nyert az akkumulátoros Talent 3

iho/vasút   ·   2018.12.08. 13:45
400px_bombardier_talent3_akkus

A tizenhét, elismert tagból álló zsűri a döntőbe került tíz jelölt közül választotta ki győztesnek az akkumulátoros hajtású Bombardier Talent 3-at. A döntnökök szerint a jármű úttörő jelentőségű a tiszta, környezetbarát vasúti mobilitás szempontjából – jelenti a Flieger Faust.

A gyártó a díj mellé járó tízezer eurós (körülbelül 3,2 millió forintos) jutalmat az innováció és a társadalmi felelősségvállalás előmozdítására fogja felhasználni. Egy részéből a Berlini Műszaki Egyetemmel közösen üzleti ötletversenyt, úgynevezett hackatont fog szervezni „A jövő vonatja” címmel hátrányos helyzetű fiatalok és tanulók számára. Az összeg másik részét pedig a berlini Sonnenhof gyermek hospice-kórháznak ajánlja fel.

A Bombardier Transportation termékekért és mérnöki tevékenységekért felelős részlegének elnöke, Pierre-Yves Cohen elmondta: a díj nagy elismerés a gyártó eredményei iránt, továbbá elismerése a Bombardier elkötelezettségének az olyan innovatív és nagy teljesítményű termékek iránt, melyek megoldást jelenthetnek napjaink legnagyobb környezeti és mobilitási kihívásaira. A Bombardier célja egy olyan csendes és környezetbarát vonat kifejlesztése volt, ami az üzemeltetők számára világszerte a legmegfelelőbb alternatívát jelentheti a nagy károsanyag-kibocsátású dízelszerelvényekkel szemben mind a költség, mind pedig a biztonság terén. A típussal 2019-ben több mint hatvan év után először áll menetrend szerinti forgalomba akkumulátoros vonat Európában.

A Bombardier akkumulátoros hajtású Talent 3-as motorvonata megkapta a Berlin Brandenbirg innovációs díjat (fotó: Bombardier)

A Bombardier Transportation németországi elnöke, Michael Fohrer arról beszélt: az ország vasúthálózatának negyven százaléka nem villamosított, az okos, innovatív és előre tekintő technológiával felvértezett akkus Talent 3 pedig tökéletes megoldás ezekre a pályákra, ahol dízelszerelvényeket válthat fel, nulla károsanyag-kibocsátás mellett.

A Bombardier rendkívül gyors töltési idejű, nagyteljesítményű Mitrac lítium-ion akkumulátoraival a motorvonat a német vasúthálózat nem villamosított szakaszainak már több mint harminc százalékán bevethető. A végállomások költséghatékony villamosításának köszönhetően a németországi nem villamosított vonalak akár hetvenöt százalékát is ki lehet szolgálni akkumulátoros üzemű vonattal anélkül, hogy szerelvényt kellene cserélni.

A Drezdai Műszaki Egyetem egyik független összehasonlító tanulmánya szerint az akkus vonat lehet a dízelvonatok legköltséghatékonyabb és leginkább szén-dioxid-mentes alternatívája a harmincéves üzemi időszak teljes költségeit tekintve.

Az akkumulátorokat többféleképpen is lehet tölteni: egyrészt menet közben, másrészt az állomásokon felsővezetékről, vagy a regeneratív fékrendszer használatával, amikor is a fékezési energia elektromos áram formájában visszatáplálódik. Ha a szerelvény felsővezeték nélküli vonalon halad, a tetőre szerelt akkumulátorok szolgáltatják az energiát, ráadásul környezetkímélő és hatékony módon.

Az akkus Talent 3 kifejlesztése több vállalkozás együttműködésével valósult meg. A projektben szerepet játszott a DB Regio Bodeni-tó környékén tevékenykedő DB ZugBus Regionalverkehr Alb-Bodensee regionális közlekedési leányvállalata, Baden-Württemberg szövetségi tartomány közlekedési vállalata, a német Nemzeti Hidrogén- és Üzemanyagcella-technológiai Szervezet, valamint a Berlini Műszaki Egyetem. A Német Szövetségi Közlekedési és Digitális Infrastruktúraügyi Minisztérium (BMVI) négymillió eurót (körülbelül 1,3 milliárd forintot) adott bele a költségekbe.

A kanadai, montreali székhelyű anyacég Bombardier a közlekedési ágazat egyik globális vezetőjeként innovatív és a szabályokat újraíró repülőgépeket, vonatokat hoz létre. A gyártó termékei és szolgáltatásai olyan világszínvonalú közlekedési tapasztalatokat valósít meg, mely új szabványokat teremt az utaskomfort, az energiahatékonyság, a megbízhatóság és a biztonság terén. A mamutcég a világ huszonnyolc országában közel hetvenezer alkalmazottjával van jelen. A 2017-es pénzügyi évben 16,2 milliárd dollár (nagyjából 4600 milliárd forint) bevételt könyvelhettek el. A cégcsoport berlini központú vasúti ágazata, a Bombardier Transportation összesen körülbelül negyvenezer dolgozót alkalmaz a világ több mint hatvan országában.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek