Iran Air: az első (legális) új Airbus

iho   ·   2017.01.12. 11:15
cim4

Verőfényes nap, így jellemezte az Iran Air elnöke január 11-ét, amikor a légitársaság Toulouse-ban átvehette első új, nyugati gyártmányú gépét az Irán elleni szankciók feloldása nyomán. Farhad Parvaresh egyúttal meghívta az A321 fedélzetére egy teheráni útra az Airbus vezérkarát, vagyis Bregier és a többiek részt vesznek majd a gép ünnepélyes fogadtatásán is az iráni fővárosban.

A százgépes üzlet (egészen pontosan 98) szándéknyilatkozatát a francia és az iráni elnök jelenlétében még tavaly év elején írták alá, abban még szerepeltek A380-asok is, amelyek kikerültek mostanra a kosárból. A rendelésből idén várhatóan összesen hat A321-est és három A330-ast szállíthatnak le, a teljes lista: negyvenöt keskenytörzsű az A320-as gépcsaládból, huszonhét A330-as plusz tizennyolc az idén gyártásra kerülő 330neo változatból, illetve tizenhat A350-1000, azaz a leghosszabb XWB, amelynek jelenleg két tesztpéldánya repül.

Az üzlettel kapcsolatban a nagy délelőtti nemzetközi Airbus-sajtótájékoztatón is elhangzottak kérdések, például valaki az ügyben szeretett volna konkrétumot hallani, igaz-e, hogy a gépekért a teherániak mintegy tízmilliárd dollárt fizetnek, ami a listaáraknak csak valamivel több, mint a fele: ezt egyébként iráni forrásból lehetett tudni korábban, az Airbus elnöke és eladási főnöke azonban diplomatikusan csak annyit mondott erről, hogy az üzletek nettó értékét nem szokás nyilvánosságra hozni.

A BBC képviselője kérdezett rá arra, vajon az új amerikai elnök nem fog-e keresztbe tenni a további gépek leszállításának, tekintve egyfelől Donnald Trump Iránnal kapcsolatos álláspontját, illetve azt, hogy a gépek jelentős részegységei, például részben vagy egészben egyes típusok hajtóművei is amerikaiak. Volt amerikai lap, amely kifejezetten azt sugallta, hogy a gépet az Iran Air napokkal az új amerikai elnök beiktatása előtt kellett, hogy gyorsan megkapja, kész helyzet elé állítva ezzel az új washingtoni adminisztrációt.

Fabrice Bregier Airbus-elnök határozottan kijelentette, az Airbus mindenben a nemzetközileg érvényes előírások szerint járt el, megkérte és meg is kapta az engedélyeket az Egyesült Államokban készült rendszerek, elemek leszállítására is, és ezt hangsúlyozta a toulouse-i átadáskor az Iran Air elnöke is. A Reuters ugyanakkor arra emlékeztet, a nyugati gépbeszerzéseknek, egyáltalán a kapcsolatok normalizálásának Iránon belül is komoly ellenzéke van.

A frissen kapott A321-est egyébként a légitársaság már szombaton forgalomba is állítja, ami egyáltalán nem meglepő: ugyanis szó sincs arról, hogy az irániaknak az Airbus keskenytörzsű típusa újdonság lenne. Az Iran Air jelenleg is hat 320-ast üzemeltet. Igaz, ezek a gépek huszonegy évesnél is idősebbek, beszerzésük még bőven a szankciók érvényességének időszakában történt, vagyis különféle áttételekkel, gyakorlatilag a szankciók kijátszásával, többnyire egy örmény és egy török társaságon keresztül. Az alkatrészellátást pedig egészen egyszerűen csempészett darabok jelentették. Mint emlékezetes, 2010 óta az is kérdéses volt, hogy a légitársaság gépei hol vehetnek fel az Európai Unió területén üzemanyagot, végül azonban ezt a kérdést is sikerült megoldani, a Nyugat-Európából hazatérő gépek olykor Budapesten is tankoltak.

Ezzel együtt Iránnak rendkívül fontos, hogy megújítsa a légiközlekedését és frissítse elöregedett gépparkját, amelyben az Airbus legelső típusa, az A300-as is szerepel még. Mint ismeretes, a légitársaság hasonló, bár kevesebb, nyolcvan gépre szóló szerződés véglegesítésére készül, amivel az amerikaiak lemaradtak, az az üzlet pénzügyi hátterének összehozása, a finanszírozásé és a hitelgaranciáké: egyes hírek szerint negyvenkét Airbus, de csak öt Boeing-gép rendelkezik már rendezett vásárlási-pénzügyi feltételekkel. Hogy az Airbus milyen pénzintézetekkel és milyen garanciák mellett kötötte az üzletet, az titoknak számít, ugyancsak nem nyilatkozott a gyártó közel-keleti képviselője arról, vannak-e kitételek a szerződésben arra nézve, ha esetleg a szankciók mégis újra életbe lépnének.

Nem sikerült még véglegesíteni a belföldi légiforgalom számára szükséges húsz ATR megvásárlását, de Parvaresh szerint a következő hetekben erre is sor kerül majd. Mint ismert, a turboprop utasszállítókat gyártó cég is az Airbus többségi tulajdonában áll.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek