Ismét kétpályás Ferihegy!

iho   ·   2018.06.30. 11:15
cim

Az Emirates péntek délutáni járata a toronytól a 31 bal pályára kapott engedélyt a felszálláshoz, ahogy sok-sok alkalommal sok-sok gép az elmúlt évtizedekben, de ez az eljárás most mégis különleges volt, nyilván kapott némi szimbolikus jelentést, hogy a felújított 1-es pályát (egy nappal a határidő előtt) a budapesti repülőtéren menetrend szerint megforduló legnagyobb utasgép vehette igénybe elsőként.

(fotók: Budapest Airport)

Márciusban portálunk is jelezte, folytatódik a három kilométeres régi pálya felújítása, a munkálatokat a téli rossz idő és a nyári csúcsforgalom közé illesztette a reptérkezelő. A földetérési zóna 900 métere után most további 1400 méteren hozták rendbe a betont, és persze a 2,1 milliárdos beruházás során elvégeztek sokminden mást, amire alkalmat ad a pályazár: a fénytechnika korszerűsítésére, és a délkelet felőli leszállásokat segítő legmodernebb ILS telepítésére.

Ezzel függött össze az a repüléssorozat, ami nagy feltűnést keltett a Ferihegy iránt érdeklődők körében is, az elmúlt napokban a szerbiai légiforgalmi szolgálat gépe, egy különleges felszerelésű Beechcraft King Air 350-es végzett megközelítéseket és áthúzásokat a rossz látási viszonyok között is biztonságot jelentő műszeres leszállító rendszer kalibrálására és hitelesítésére. (Akik kilátogatnak az Aeroparkba, ott láthatják az egykori LRI egykori HA-YLR lajstromjelű, háromhajtóműves Jak-40-esét, ezt a repülőtér akkori gazdája használta hasonló feladatokra.)

A Budapest Airport közleménye szerint átlagosan a fel- és leszállások 52 százaléka történik ezen a pályán. A szokásos ferihegyi eljárások értelmében, ha a 31-es pályairány a használatos, akkor erről a régi pályáról (31 bal) indulnak a gépek északnyugat felé és a másik, új pálya Vecsés felől használatos leszállásra (31 jobb), ha a szél iránya megváltozik, akkor az új pályáról startolnak a gépek délkelet felé és a régire, a 13 jobb pályára szállnak le, miután a járatok északnyugat felől közelítik a repülőteret. Ami különösen a gépek jobb oldalán ülő utasai számára nyújt jó időben remek élményt, ahogy Budapest északi része felett repülve feltárul a város szépsége a földet érés előtt… Vagyis az induló és érkező forgalom egymástól ismét jól elkülöníthető.

A száz nap körüli egypályás játékrend persze fokozott terhet rótt az irányításra, hiszen ugyanazt a (növekvő) forgalmat kellett két pálya helyett csak az egyiken szervezni, vagyis az érkezők és az indulók ugyanazt a betont használták. Például az elmúlt hetekben ez akkor jelentett komoly kihívást, amikor egy éjszakai vihar miatt jónéhány gép kellett, hogy várakozzon az ország légterében, majd ezeket szép sorban le kellett hozni a 31-es jobb pályára...

A lezárás ideje alatt viszont megugrott a rákoshegyiek tiltakozása is a zaj miatt, nos, mostantól az lesz az igazán ritka eset, amikor a gépek felettük helyezkednek be a landoláshoz. „Az érintett területeken, elsősorban a főváros XVII. kerületében a Budapest Airport folytatta az önkéntes lakossági ablakszigetelési programot, amit idén eddig negyvenhárom család kért az otthonában, átlagban és családonként mintegy 500 ezer forint összegben. A Budapest Airport ezúton is kifejezi köszönetét az érintett körzetekben élők türelméért és megértéséért” – olvasható a reptérkezelő közleményében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek