Jedlik Ányos Klaszter: cél az e-autózás elterjesztése

MTI/iho   ·   2014.10.16. 11:32

Az elektromos járművek terjedését segítő Jedlik Ányos Terv mielőbbi megvalósítása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) felügyelete mellett megalakult a Jedlik Ányos Klaszter. A klaszter tagjai a GreenGo Car Europe Kft., az Evopro Holding Zrt. és az Elektromotive Hungary Kft., elnöke Tarnóy Péter. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a megalakulást bejelentő budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: a kormány elsősorban jogszabályi módosításokkal és indirekt ösztönzőkkel kívánja segíteni az elektromobilitás elterjedését.

– A Jedlik Ányos Tervhez kapcsolódóan a kormány a különféle hibrid, illetve elektromos autók megkülönböztetésére zöld alapszínű rendszámot szeretne bevezetni, illetve nulla százalékos áfa-kulcsot alkalmazna ezekhez a járműtípusokhoz és az infrastruktúra telepítéséhez – ismertette a miniszter. Varga Mihály elmondta azt is, hogy a plugin hibrid, a hatótáv növelt hibrid és a tisztán elektromos meghajtású járművekkel parkolási- és útdíjkedvezményeket lehetne majd igénybe venni, és engedélyeznék a buszsávok használatát is.

A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, a tervek szerint módosítják a villamosenergia törvényt annak érdekében, hogy a töltőberendezések üzemeltetői is értékesíthessenek villamosenergiát. Ezenkívül kialakítanak egy, a töltőberendezések telepítéséhez kapcsolódó hatósági eljárásrendet, valamint a kormányzat és a központi költségvetési szervek gépjárműállományában is szeretnék meghonosítani a különféle hibrid és elektromos autókat.

Varga Mihály hangsúlyozta: Magyarország az elektromobilitás tekintetében Közép-Európa vezető országává szeretne válni. Kifejtette: egyelőre elenyésző számú alternatív hajtású jármű fut az utakon, de 2050-re a Nemzetközi Energia Ügynökség előrejelzése szerint az újonnan értékesített autók hetven százaléka elektromos, hibrid vagy plug-in hibrid lesz. A személygépjármű gyártás, a járműipar tehát hatalmas változások előtt áll, amelyhez jelentős technológiai innovációra lesz szükség.

– Fontos gazdasági érdekünk is tehát, hogy Magyarország részese legyen ennek a változásnak, és be tudjon kapcsolódni a fejlődésbe – hangsúlyozta Varga Mihály. A miniszter szerint Magyarországnak ehhez minden adottsága megvan, tekintettel a magyarországi járműgyártásban felhalmozott szaktudásra és a kiemelkedően jó kutatás-fejlesztési háttérre. – Magyarország az elsők között kíván belépni azon országok közé, amelyek kiemelten kezelik az elektromobilitás fejlesztését, legyen szó akár a járműgyártásról, akár a kiszolgáló infrastruktúra fejlesztéséről.

Varga Mihály emlékeztetett arra, a kormány 2014 márciusában jelentette be a Jedlik Ányos Tervet, amellyel nemcsak az uniós célkitűzéseknek tesz eleget, hanem támogatja a magyarországi innovációs műhelyeket, a beszállítói hálózat fejlesztését és az új munkahelyet létrehozását.

– Szeretnénk elérni, hogy a Jedlik-terv széles konszenzuson és társadalmi elfogadottságon alapuljon, ezért szükségesnek tartottuk egy, az érintetteket tömörítő szervezet létrehozását – mondta Varga Mihály, majd hozzátette: a klasztert azért hozták létre, hogy azok a gazdasági társaságok, amelyek a gyakorlatban is tenni tudnak az elektromobilitás elterjedésért, részt vehessenek és részt vállalhassanak a terv kidolgozásában. Az alapításkor olyan vállalatokat vontak be a közös munkába, amelyek nem kötődnek multinacionális, vagy egyéb nagyvállalathoz, és amelyek megfelelő információkkal rendelkeznek ahhoz, hogy érdemben hozzájáruljanak a Jedlik Ányos Terv véglegesítéséhez és megvalósításához, illetve amelyeknek érdeke a hazai elektromobilitás fejlesztése.

Varga Mihály kifejtette: a klaszter tagjai az elektromos mobilitás területén különböző tevékenységeket végeznek, a piacon adott esetben versenytársak, ugyanakkor vállalták, hogy ebben a kérdésben együttműködnek egymással.

Glattfelder Béla, az NGM gazdaságszabályozásért felelős államtitkára kiemelte: várhatóan még az idén novemberben megjelenik az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának bevezetéséről szóló európai uniós irányelv, amely előírja a tagállamoknak, hogy a megjelenéstől számított két éven belül dolgozzák ki az erről szóló nemzeti tervüket. A kormány reméli, hogy Magyarország lesz az első tagállam, amely rendelkezik ilyen tervvel; ez a nemzeti terv a Jedlik Ányos Terv lesz. Az államtitkár ismertette, hogy a kormánnyal is el szeretnék fogadtatni a tervet, majd a kormányhatározat kihirdetése után kezdődhet a terv végrehajtása a jogszabály-módosításokkal, illetve a támogatási rendszerek kialakításával.

Tarnóy Péter, a klaszter elnöke kiemelte, hogy Magyarország legalább négy évvel el van maradva az elektromobilitásban Nyugat-Európától, de ez olyan szempontból előny, hogy tanulhat mások hibáiból. Úgy vélte: a klaszter jelenlegi tagjainak olyan szaktudása van, hogy sikerre tudják vinni az együttműködést, de szeretnék új tagokkal is kibővíteni a klasztert. A szakember szerint ahhoz is megvannak az adottságok, hogy Magyarország elektromos mobilitás nagyhatalom legyen.

Varga Mihály egy, a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos újságírói kérdésre elmondta: a kormány indokolatlannak tart és nem is tervez semmiféle megszorítást, és nincs szó a szociális kiadások csökkentéséről sem.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek