Kerékpárúton is be lehet majd biciklizni a tokaji borvidéket

iho/zöldút   ·   2021.06.12. 18:00
01_tokaj_kerekparkor

A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék több települését is érintő útvonal összesen mintegy 19 kilométer hosszú lesz, ahhoz pedig, hogy ez létrejöhessen, az első ütemben jelenleg egy 6,7 kilométeres szakasszal bővítik a részben elkészült hálózatot.

Az útvonal a Tokaj belterületén jelenleg is meglévő kerékpárút városi szakaszának, a Mosolygó József utcai gyalogátkelőig történő kapacitásbővítésével kezdődik. Innen egy 3×1 sávos kerékpárúttal folytatódik, amely 400 méteren keresztül 4,35 méter széles lesz, így akár nagyobb csoportok is komfortosan közlekedhetnek. Ezt a szélességet olyan helyeken lehet kiépíteni, ahol a területi adottságok erre lehetőséget adnak. Kevesebb a rendelkezésre álló hely, azonban a Kopasz-hegy és a Bodrog folyó közötti szűk területen is három méter széles kerékpárút épül.

Tokajon a Tisza-hídtól a Fesztiválkatlanig tart az új kerékpáros útvonal. A Fesztiválkatlan és a Lebuj Étterem közötti szakasz egy külön projekt keretén belül, TOP-forrásból valósul meg Tokaj önkormányzatának beruházásában.

A kerékpáros útvonal különálló kerékpárúton a Lebujtól folytatódik 3,5 méter szélességben a Bodrog árterében közel 1,5 kilométeren keresztül a bodrogkeresztúri Petőfi utcáig. A Lebuj Étterem közelében egy kerékpáros pihenőt is kialakítanak. Az útvonal a 3316-os alacsony forgalmú közúton folytatódik, itt 3,4 kilométer hosszban táblázással hívják fel a gépjárművel közlekedők figyelmét a kerékpározókra.

  • Tarcalt elérve a Könyves Kálmán utcán 1,6 kilométeren haladva a 38-as főútra ér az útvonal. A 38-as főúttal párhuzamosan Tarcal településtől Tokaj irányába 3,5 és 3 méter szélességű különálló kerékpáros útvonalat alakítanak ki 3,85 kilométer hosszon keresztül becsatlakozva a már meglévő Tokaj és Tarcal közötti kerékpárútba.
  • Tokajba érve kitekintésként a Szerelmi pincesor megközelítésére a vasúti sínek alatti aluljáró környezete új pályaszerkezet kap 120 méter hosszúságban.
  • A Tisza-híd rakamazi hídfőjénél a Teknősbékaház mellett kerékpáros pihenőt alakítanak ki, kerékpártárolóval, kerti padokkal, ivókúttal és egy elektromoskerékpár-töltőállomással.

Az elektromos kerékpárok térhódításának elősegítésére a beruházás keretében a rakamazi Teknősbékaház melletti töltőállomáson kívül további két elektromoskerékpártöltő-állomást alakítanak ki a kerékpáros pihenők és fontosabb megállóhelyek környezetében, így a tarcali Áldó-Krisztus szoborhoz vezető úton és a bodrogkeresztúri Lebuj Étteremnél.

(térkép: NIF Zrt.)

A kerékpáros útvonal kivitelezése 2021 júniusában lőszermentesítési, területelőkészítési és humuszleszedési munkákkal indul Tokaj, Tarcal és Bodrogkeresztúr közigazgatási területén. Látványosabb munkavégzés júliusban, a töltés szélesítési és szádfalazási munka lesz Tokajban, az Erzsébet királyné hídon jelenleg is üzemelő lámpás forgalomkorlátozás kibővítésével. A fejlesztéshez szorosan kapcsolódik az Erzsébet királyné Tisza-híd felújítása, amelynek során jelenleg a fél körforgalmat újítják fel. A munkavégzés folyamatos félpályás forgalomkorlátozással zajlik a forgalom biztosítása érdekében előreláthatólag 2021 decemberéig.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában uniós és hazai forrásból valósul meg. A kivitelezést a KE-VÍZ 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. végzi nettó 1 milliárd 600 millió forint értékben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek