Késnek a United Álomgépei

iho/repülés   ·   2012.10.29. 13:31
united_cim

A legnagyobb amerikai légitársaság szeptember 22-én vehette át első Boeing 787-esét és még további négy Dreamliner került volna még az idén a flottájába, de a többi kompozit-gép késve kerül a felhasználóhoz – idézi a Flightglobal a United alkalmazottainak szóló értesítését.

A késés okairól és a további átadások valószínű időpontjáról nem tudni többet, de ez a bejelentés is jelzi, hogy az amerikai gyártónak továbbra is komoly nehézségei vannak a gyártás felfuttatásában. A Boeing annak érdekében kénytelen erőfeszítéséeket tenni, hogy a korábban jelzett idei kibocsátási rátának legalább a legpesszimistább verzióját képes legyen teljesíteni. A harmadik negyedév az átadások felgyorsítását hozta volna a korábbi tervek szerint, de a Boeing csak 11 Dreamlinert tudott leszállítani a megrendelőknek. Ez annyit jelent, hogy 2012-ben az új típusokból, a 787-esből és a 747-esből mindössze 31 példány kerül a légitársaságokhoz.

Mint korábban beszámoltunk róla, a gyártó két partnere különösen hangosan és ingerülten tette szóvá a késéseket, az Air India tulajdonosa, a delhi kormány súlyos kompenzációt követelt, a Qatar vezérigazgatója pedig ugyancsak csalódottan beszélt a Boeing csúszásáról, miközben nyáron Farnborough-ban már bemutatták első Qatar 787-est, sőt, Al Baker azzal fenyegette az amerikaiakat, hogy a 787-esek helyett esetleg Airbusokat rendel.

A United jelezte: az ő többi 787-esének késese nem befolyásolja a nemzetközi járatokon való bemutatkozást, nem tudni azonban, hogyan alakul a belföldi Dreamliner-járatok menetrendje. Az első kereskedelmi repülésre a korábbi bejelentések szerint november 4-én kerülne sor, a gép a Houston–Chicago vonalon indulna, az első nemzetközi járat egy hónappal később a Houston-Amszterdam lesz. A United egyébként összesen 50 Dreamlinert rendelt – emlékeztet a Fligthtglobal.

Kapcsolódó hírek