Kigyulladt egy 22-es busz

iho/vasút   ·   2012.06.29. 15:45

Az iho értesülései szerint egy Ikarus 415-ös típusú busz gyulladt ki Budakeszi felé menet. Az esetet sem a BKK fődiszpécsere, sem a BKV sajtóügyelete nem kívánta telefonos érdeklődésünkre megerősíteni, de Kisdi Márk, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a tűz nem terjedt át az utastérre, a járművezető minden utast leszállított a járműről, és végül egy poroltóval eloltották a tüzet.

Távolsági buszok kigyulladásakor ritka, hogy a jármű ne égjen ki teljesen, különösen öregebb buszok esetében, hiszen a járművezető elsődleges feladata, hogy az utasokat biztonságba helyezze, és csak ezután kezdheti meg a tűz oltását. Így történt ez a mostani helyi járat esetében is, a vezető előbb az utasokról gondoskodott. A helyi járatú buszok annyival jobb helyzetben vannak, hogy a tűzoltók hamar a helyszínre tudnak érni, illetve hogy a közlekedési társaság – az Ikarus 412-esek sorozatos tüzeiből okulva – saját hatáskörében tűzgátló fallal látta el a járművek motorterét.

Kapcsolódó hírek