Kína menti meg az Airbus-óriást?

iho   ·   2017.09.20. 16:15
cim

A hazai repülőipar demonstrációi, illetve az Airbus erőteljes fellépése adta meg a kezdő hangulatot a pekingi Aviation Expo China 2017 repülőgépipari kiállításnak. A kínai piac súlya és jelentősége mindenki előtt világos az ágazatban, nem véletlenül jelentek meg korábban elképesztő számok arról, mekkora az igénye a kontinensnyi országnak polgári utasszállítókból: a Boeing becslése szerint ez a következő húsz évre 7240 példány, a mostani előrejelzés a tavalyihoz képest hat százaléknyi emelkedést mutat, 1,1 trillió dollár értékben, ami annyit jelent, hogy a világ repülőgépgyártói bíznak a kínai gazdasági fejlődés további erősödésében, amit egyfelől jelez a prognózisban a keskenytörzsű gépek dominanciája mellett a jelentős cargo-kapacitás igény (620 gép).

Az első gép átadása Tiencsinben a Tianjin színeiben

Ehhez képest érdekes hangsúlyeltolódás, hogy az európai Airbus számára nem a keskeny-, hanem a szélestörzsű gépek frontján történt a legfontosabb esemény és érzékelhető a legerősebb várakozás. Az esemény nem Pekingben, hanem egy másik, de kínai léptékkel mérve közeli óriásvárosban történt: Tiencsinben ünnepélyesen felavatták azt a létesítményt, amit az Airbus első szélestörzsű üzemeként emlegetnek, ami azért egy kicsit megtévesztő. Az A330-asokat nem itt gyártják, ez egy úgynevezett befejező és átadó központ, kétségtelen, közvetlenül az A320-as gépcsaládok összeszerelésére korábban létesült gyártócsarnok szomszédságában, de a feladata a Toulouse-i összeszerelő sorról érkező „zöld” A330-asok kabinberendezésének beépítése, a külső festés, a végleges tesztek lerepülése majd a gép átadása a tulajdonosának. Az első ilyen gépet az Airbus elnök-vezére, Fabrice Bregier részvételével stílszerűen a Tianjin Airlines-nak készítették el és adták át. Egyébként hasonló beruházást indított el a Boeing is, de az amerikaiak a (jóval nagyobb számban forgalomba kerülő) keskenytörzsű 737-eseknek építenek „completion centert”.

Ami pedig a várakozásokat illeti: a jelek szerint a közel-keleti, közelebbről Öböl-vidéki piac úgymond megrekedése után – írtunk már korábban az Emirates, a fő A380-as üzemeltető és a gyártó ütközéseiről – az Airbus a kínai piac felől reméli a garanciát az óriásgép programjának túlélésére, miután új társaság új példányok megvásárlására évek óta nem jelentkezett.

A világ legnagyobb utasszállítója a világ legnagyobb piacán egyelőre csak öt példányban kelt el

A cég kínai igazgatója, Eric Chen azt az első hallásra igen figyelemre méltó adatot adta közre prezentációjában, hogy a következő öt–hét évben a kétszintes négyhajtóműves hatvan–száz példányban kerül új vásárlókhoz Kínában. Egyelőre az európai konstrukciók közül 1480 repül az országban, ezek közül egyelőre csak öt óriásgép, egy légitársaság, a China Southern üzemeltetésében. A többi gép megrendelésének fő indoka az európai gyártó képviselője szerint is elsősorban a gazdasági növekedés, illetve a légiforgalom bővülése, 2017 első félévében az előző év hasonló időszakához képest a kínai légiközlekedés utaskilométer-teljesítménye tizenhét százalékkal emelkedett.

A másik főszereplő tehát, érthető módon, maga a fejlődésben lévő kínai repülőgépipar. A legfőbb büszkeség természetesen a C919-est kíséri, mint az első modern, saját fejlesztésű, az A320-B737 kategóriájában feltörekvő utasszállítót. A pekingi rendezvény egyik első fontos híre volt, hogy a gépre az eddigihez képest további százharminc példányra jelentettek be igényt, ami azt jelenti, a lekötött gépek száma immár hétszázharminc, ez már valóban rendkívül komoly szám. Igaz, ezek jelentős része még nem szerződéssel véglegesített fix rendelés, hanem opció vagy szándéknyilatkozat.

C919: szűzfelszállás májusban, aztán öt hónapos szünet

A másik elég fontos elem, amiért egyelőre láthatóan sem a Boeing, sem az Airbus nem tekint a gépre nagyon veszélyes konkurenciaként – noha a kínaiak bevallott célja a két eddigi gyártó uralmának megtörése a legnépszerűbb kategóriában – az, hogy az új jelentkezők továbbra is kínai cégek, bankok, lízing-vállalatok, szinte az egyetlen Kínán kívüli megrendelő a GE Capital lízingcég, amely öt gépre szerződött és további tizenötöt kötött le opcióként.

Ami a gép fejlesztését illeti: a szakportálok megfogalmazása arra utal, az első példány május elején történt szűzfelszállás óta a gép még nem volt újra a levegőben, ami az Aviation Week megfogalmazása szerint rendkívüli jelenség, viszont októberben várható a második gép első felszállása. A programot 2008-ban indították, az eredeti 2016-os dátumhoz képest az első szolgálatba álló gép átadása a mostani információk szerint 2020-ra várható.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek