Kisvasúti nap Csömödéren

iho   ·   2014.06.25. 19:26

2014. június 28-án szervezi meg a Csömödéri Erdei Vasút napját az üzemeltető Zalaerdő Zrt. A kisvasúti napon számos programmal várják majd az érdeklődőket. Bemutatják a vasúti oktatókocsit és a felújított C-50-es dízelmozdonyt, valamint az ugyancsak felújított turistaszállót, de járszótéravatóra is sor kerül.

Különvonattal jár majd az Ábel gőzös is: Csömödérről Lentibe 7.45-kor, vissza 10.00-kor indulva, 13.00-kor Csömödérről Kistolmácsig, vissza 14.30-kor közlekedik. Külön fotósvonat is indul nosztalgiakocsival Csömödérről 13.00-kor, Zajda-Doboskertről 14.30-kor. Odaúton körülbelül húsz perc fotómegállás lesz a csömödéri tó utáni bevágásnál, a Nyúldombon és a zajdai deltánál.

Emellett kreatív foglalkozás, arcfestés, játszóház, géppark bemutató, vasútmodell-bemutató és bűvész szórakoztatja a gyerekeket.

A rendezvény alkalmából a MÁV-Start közvetlen kocsit közlekedted Budapest-Déli pályaudvar és Csömödér között, amely normál díjszabással vehető igénybe. A kocsi a Budapest-Déliből Zalaegerszeg felé 6:30-kor induló gyorsvonatban fog közlekedni. A kocsi Zalaegerszegről tovább közlekedik Csömödérre, ahová 11 órakor érkezik meg. Visszaútban a Csömödérről Zalaegerszeg felé 16:33-kor induló vonat továbbítja majd a közvetlen kocsit, amely 21:59-kor érkezik vissza Budapest-Délibe.

Részletes információk a MÁV-Start és a Zalaerdő weboldalain találhatóak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek