Kőteher: vége a lassújeleknek, újra 60-as, 80-as a pálya

iho/vasút   ·   2022.08.20. 09:00
00_koteher

A helyreállítás ugyanakkor csak részleges – ezt maga Vitézy Dávid írta le Facebook-posztjában. Mostanra csak a csőtörés miatti „dolgokat” csinálták meg, van még mit helyreállítani az állomás más részein.

Augusztus 20-ától ismét a pályaszakaszra engedélyezett sebességgel haladhatnak át a vonatok Kőbánya-Teher állomáson. A ceglédi vonal fővárosi szakasza a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között hazánk legnagyobb személyforgalmú vasúti közlekedési folyosója. A korlátozások feloldásával megszűnnek a korábbi vonattorlódások, késések, a menetrendszerű vonatközlekedés kiszámíthatóbbá válik a távolsági és az elővárosi forgalomban is.

Augusztus 29-étől már a lajosmizsei vonal S21-es járatai is az eredeti menetrend szerint közlekednek majd, tehát csökken az eljutási idő: a Nyugat pályaudvarról ismét minden óra 18 perckor indulnak, illetve Lajosmizse és Dabas felől minden óra 42 perckor érkeznek meg. A lajosmizsei vonalon pályakarbantartás miatt még augusztus 28-áig módosított menetrend érvényes, ezért az S21-es vonatok ezen a szakaszon nem közlekednek.

A sebességkorlátozásokat tavaly novemberben vezették be, amikor egy csőtörés következtében Kőbánya-Teher állomás biztosítóberendezésének elektromos részeit jelentős károsodás érte, ezért a vonatközlekedés biztonsága érdekében korlátozások váltak szükségessé. A helyreállítási munkálatok továbbra is folytatódnak.

„Tavaly november 16-ától augusztus 18-áig egészen pontosan 46 ezer 30 személyszállító vonatnál 173 ezer 203 perc volt a késések összege” – írta Facebook-posztjában Vitézy Dávid.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.