Közlekedési Kultúra Napja: ne legyenek (halálos) közlekedési balesetek!

iho   ·   2023.05.11. 16:20

„Közlekedjünk körültekintően, tartsuk be a KRESZ szabályait! Figyeljünk egymásra, vigyázzunk környezetünkre és a közösségi közlekedés járműveire!”– ezek a MÁV–Volán-csoport legfontosabb üzenetei május 11-én, a Közlekedési Kultúra Napján. A kezdeményezés programjaihoz a MÁV-Szimfonikusok koncertekkel csatlakoznak.

A kulturált közlekedés témájának szomorú aktualitása volt tavaly a vasútnál, hiszen a korábbi évhez képest drasztikusan megemelkedett a vasúti átjárós balesetek száma. A vasúttársaság idén is folytatja a 2022 áprilisában, Érj haza biztonságban! címmel elindított országos balesetmegelőző kampányát, amely a lakosság általános edukálását, a problémára való rávilágítást tűzte ki célul. A MÁV minden lehetséges eszközzel felhívja a közlekedők figyelmét a körültekintő, szabálykövető közlekedés fontosságára, hiszen a balesetek számának csökkenéséhez a közlekedési morál javulása elengedhetetlen!

2023-ban eddig 16 baleset történt vasúti átjáróban, amelyből egy halálos kimenetelű volt (tavaly ilyenkor már 37 baleset következett be, amelyek során 17-en vesztették életüket). Talán az országos vasútbiztonsági kampány is hozzájárult, hogy az esetek száma a tavalyi év megegyező időszakához képest kevesebb, mint a felére csökkent, azonban fontos hangsúlyoznunk, hogy egy baleset is sok! Ezeknek a baleseteknek sem kellett volna megtörténnie, hiszen az ok ezekben az esetekben is a figyelmetlenség és a KRESZ-szabályok be nem tartása volt.

Magyarországon a Közlekedéstudományi Egyesület szervezésében megrendezett „A Közlekedési Kultúra Napja” kezdeményezéshez a MÁV-csoport 2016-ban csatlakozott. 2021-től már a MÁV-Volán-csoport szervez különböző aktivitásokat a Volánbusz intenzív részvételével.

A Közlekedési Kultúra Napján valamennyi vasútállomás hangosbemondójában óránként- és a Volánbusz mintegy 50 autóbusz-állomásán is több alkalommal elhangzanak az esemény legfontosabb üzenetei. A kezdeményezéshez kapcsolódva a mai napon a MÁV Szimfonikusok rézfúvós kvintettje 15 órakor a Népliget autóbusz-állomáson-, 16 órától a Nyugati pályaudvaron, 17 órakor a Déli pályaudvaron-, végül 18 órakor a Keleti pályaudvaron tart 35 perces koncerteket.

A Volánbusz csatlakozott az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság egész éves „CSAT(T)LAKOZZ!” kampányához, amely felhívja a figyelmet a passzív biztonsági eszközök, elsősorban a biztonsági öv helyes használatára, megkérdőjelezhetetlen fontosságára.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek