Közösségi közlekedés a hosszú hétvégén a fővárosban

BKK/iho   ·   2024.08.17. 12:00
A fővárosi tűzijáték a BKK fotóján

Augusztus 19-én, hétfőn szombati, augusztus 20-án, kedden ünnepnapi a menetrend!

Az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kapcsolódó állami rendezvények miatt a belvárosban több helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni a fővárosban, melyek érintik a közösségi közlekedést is. A reggeli órákban a légiparádé miatt lezárják a Duna-part közvetlen környezetét, délután a Szent Jobb-körmenet miatt a József Attila utca és a Bazilika környezetében kell korlátozásokra számítani. Emellett egész nap a Lánchídon csak a gyalogosok közlekedhetnek, valamint többek között a Budai Várat, a Várkert rakpartot és a Műegyetem rakpartot lezárják a közúti és villamos forgalom elől rendezvény miatt. A tűzijátékra tekintettel, 19:00 órától a Margit híd és Szabadság híd közötti területen lezárják a hidakat, a rakpartokat és a környező utcák területét.

A tűzijáték augusztus 20-án, kedden este kilenckor kezdődik és várhatóan 21:35 órakor ér véget. A késő délutáni és az esti időszakban korlátozhatják a közúti és a felszíni közösségi közlekedést a Margit híd–Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Krisztina körút–Vérmező út–Margit körút által határolt területen, az érintett járatok módosított közlekedési rend szerint járnak.

Közúti korlátozások, zárások:

  • a Pesti alsó rakpart zárva van a Margit híd és a Közraktár utca között, és a Budai alsó rakpart a Rákóczi híd és a Margit híd között;
  • a Lánchídon csak a gyalogosok közlekedhetnek, majd 20:00 órától teljes szélességében lezárják a hidat a gyalogos forgalom elől is;
  • folyamatos a korlátozás a Buda Vár területén;
  • a Magyar Ízek Utcája miatt zárva van a Lánchíd utca és a Várkert rakpart;
  • teljes szélességében lezárják a Műegyetem rakpartot, illetve a Budafoki utat a Szent Gellért térnél;
  • továbbra is lezárva marad az V. kerületi Alkotmány utca;
  • délután négytól korlátozzák a közúti forgalmat a Margit hídon, az érintett autóbuszok mindkét irányban a villamosvágányokon közlekednek;
  • hét órától pedig teljes szélességében lezárják a Szabadság hidat, az Erzsébet hidat és a Margit hidat,
  • délután kettő és este nyolc között a Szent Jobb körmenet miatt korlátozzák a V., József Attila utca forgalmát és a Bazilika környékét.

Közösségi közlekedési változások augusztus 20-án, kedden napközben: 

  • a 2-es a 2B és a 23-as villamosok 19:00, valamint 22:00 óra után a déli végállomásuk és a Március 15. tér között közlekednek;
  • 19-es villamos 19:00-ig megosztva, Kelenföldi pályaudvar és Döbrentei tér, valamint Bécsi út/Vörösvári út és Clark Ádám tér között közlekedik;
  • 41-es villamos 19:00 óráig a Rudas gyógyfürdő és a Margit híd budai hídfő között a Krisztina körút–Széll Kálmán tér–Margit körút útvonalon közlekedik;
  • 16-os autóbusz nem közlekedik, a Budai Vár a Széll Kálmán tér felől a Bécsi kapu térig közlekedő 16A busszal, valamint a Deák tér felől az Erzsébet hídon át közlekedő 216-os busszal érhető el;
  • a 105-ös, a 210B és a 216-os autóbuszok 19:00-ig mindkét irányban az Erzsébet hídon át közlekednek;
  • a 178-as autóbusz 19:00 óráig a Naphegy tér és a Batthyány tér között közlekedik;
  • a 9-es busz és a 72-es trolibusz dél és este nyolc között egyik irányban sem állnak meg a Szent István Bazilika megállóhelyen;
  • a 15-ös autóbusz üzemkezdet és délután kettő között a Bajcsy-Zsilinszky út–Kálmán Imre utca–Honvéd utca útvonalon, két óra és üzemzárás között rövidített útvonalon csak a Gyöngyösi utca és a Kossuth Lajos tér között közlekedik;
  • a 107-es és a 133E autóbuszok 19:00-ig mindkét irányban módosítva, a Bartók Béla út érintésével közlekednek.

Közösségi közlekedési változások augusztus 20-án, kedden este:

  • A Margit híd korlátozásakor:
  1. a 4-es és a 6-os villamosok délután négytől hét óráig a Margitsziget/Margit híd megállóhelyen mindkét irányban megállás nélkül áthaladnak, majd este fél tizenegyig rövidített útvonalon, a dél-budai végállomásaik és az Oktogon között közlekednek;
  2. a 9-es autóbusz 19:00-tól 22:30 óráiig Kőbánya alsó vasútállomás és a Nyugati pályaudvar M között, illetve Óbuda, Bogdáni út és a Margit híd, budai hídfő között közlekedik;
  3. a 91-es és a 291-es autóbuszok 19:00-tól 22:30-ig rövidített útvonalon, a Nyugati pályaudvar helyett a Margit körútig közlekednek;
  4. a 191-es autóbusz terelve, a Margit körúton át a Széll Kálmán tér végállomáshoz közlekedik;
  5. a 26-os autóbusz a Margitsziget déli részének közúti zárása miatt már 16:00-tól üzemzárásig rövidített útvonalon, a Göncz Árpád városközpont és a Zenélőkút között közlekedik. A 226-os autóbusz Óbuda és a Göncz Árpád városközpont között jár, mindkét irányban betérve a margitszigeti Zenélőkúthoz.
  • Az Erzsébet híd teljes zárásakor 19:00 órától:
  1. az 5-ös autóbusz a budai oldalon összevonva a 105-ös busszal (5-105-ös jelzéssel) a Pasaréti tér és az Apor Vilmos tér között jár, Pesten pedig Rákospalota és az Astoria között közlekedik;
  2. a 7-es és a 133E autóbusz Újpalota és az Astoria között jár, illetve a dél-budai végállomásuk és a Móricz Zsigmond körtér között közlekedik;
  3. a 7E autóbusz meghosszabbítva, Újpalota, Nyírpalota út és az Astoria között közlekedik;
  4. a 8E autóbusz Újpalota és az Astoria, illetve Kelenföld és a Déli pályaudvar között jár;
  5. a 105-ös autóbusz a budai oldalon összevonva az 5-ös busszal (5-105-ös jelzéssel) a Pasaréti tér és az Apor Vilmos tér között közlekedik, Pesten pedig a Gyöngyösi utca M és a Deák Ferenc tér között jár;
  6. a 107-es autóbusz nem közlekedik; o    a 110-es és a 112-es autóbusz a Bosnyák tér és az Astoria (112-es jelzéssel), illetve a budai végállomásuk és a Móricz Zsigmond körtér között közlekedik;
  7. A 210B autóbusz Budán a Déli pályaudvar M és a Normafa között közlekedik;
  8. A 216-os autóbusz nem jár.
  • A Szabadság híd teljes zárásakor, valamint a Fővám tér korlátozásakor 19:00 óra és üzemzárás között:
  1. a 47-es és a 49-es villamosok csak Budán járnak, a dél-budai végállomásaik és a Szent Gellért tér között közlekednek;
  2. a 83-as trolibusz nem érinti a Fővám teret, a Lónyay utca felé terelve közlekedik.
  • A budai felső rakpartok (Bem rakpart, Batthyány tér, Szent Gellért rakpart, Műegyetem rakpart) korlátozásakor:
  1. a 19-es villamos 19:00 órától csak északon jár a Margit körút–Széll Kálmán tér–Krisztina körút útvonalon a Döbrentei térig;
  2. a 41-es villamos ugyancsak 19:00-tól eredeti végállomásai között, de Krisztinaváros helyett a Margit körút–Alkotás utca–Villányi út terelt útvonalon közlekedik;
  3. az 56A villamos rövidítve, Hűvösvölgy és a Döbrentei tér között közlekedik;
  4. a 11-es és a 39-es autóbusz módosított útvonalon, a Batthyány tér helyett a Széll Kálmán tér végállomáshoz közlekedik;
  5. a 178-as autóbusz nem közlekedik.
  • A pesti felső rakpartok korlátozásakor:
  1. a 2-es, a 2B és a 23-as villamosok előreláthatólag 19:30 és 22:00 között csak a Boráros térig közlekednek. A BKK alternatív eljutási lehetőségként a sűrítve közlekedő M1-es, M2-es, M3-as M4 es metrók igénybevételét ajánlja.

Közlekedés augusztus 21-én és 22-én:

Augusztus 21-én reggel hatkor nyitják meg a közúti forgalomnak a Lánchidat, valamint a Műegyetem rakpartot egy irányban. A Műegyetem rakpartot, illetve, az Alkotmány utcát teljes szélességében augusztus 23-án, a kora reggeli óráktól lehet használni. A 15-ös autóbusz – az előző napokhoz hasonlóan – módosított útvonalon, a Nyugati pályaudvar érintésével jár, míg a 107-es autóbusz az augusztus 15-18-i időszakkal megegyezően, a Budafoki út érintésével éri el a BudaPartot.

A fennmaradó budai vári korlátozások miatt a Széll Kálmán tér felől induló 16A és 116-os autóbuszok augusztus 21-én és 22-én egész nap csak a Szentháromság térig járnak, a 16-os autóbusz továbbra sem közlekedik. A Vár a Deák Ferenc tér felől továbbra is a 216-os busszal érhető el. A 916-os autóbuszok augusztus 21-ről 22-re, valamint augusztus 22-ről 23-ra virradó éjszakákon a Széll Kálmán tér és a Szentháromság tér, valamint a Dísz tér és az Uránia között már a Lánchídon közlekednek.

A Várkert rakparton a 19-es és a 41-es villamosok augusztus 21-én déltől közlekednek eredeti, teljes útvonalukon, délelőtt az augusztus 20-án délelőtti forgalmi rend szerint (a 19-es két szakaszon, megosztva, a 41-es Krisztinavároson át) járnak.

Egyéb korlátozások:

Biztonsági okokból a következő MOL Bubi állomások nem üzemelnek:

  • augusztus 16-án, pénteken tíztől augusztus 21-én, szerdán délig a Clark Adám tér gyűjtőállomás;
  • augusztus 18-án, vasárnap 16:00 órától augusztus 21-én, szerdán kora reggel hat óráig a Szent Gellért tér gyűjtőállomás;
  • augusztus 14-én, szerdán 23:00 órától, augusztus 23-án péntek reggel hatig a Műegyetem gyűjtőállomás.

Az augusztus 20-i tűzijáték idején, valamint az azt megelőző, illetve azt követő időszakban a BKK járatai az aktuális forgalmi viszonyoknak, korlátozásoknak megfelelően közlekednek. Valós idejű információk a BKK oldalán érhetők el a járatok közlekedésével kapcsolatban.

 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek