La gyors-Poste

Joó Ferenc   ·   2012.04.19. 12:30
lapostetgv_400

Úgy tűnik, a franciák feltalálták a spanyolviaszt: csomagokat akarnak szállítani a vasúton!

A legtöbb országban már feledésbe merült a csomagok elszállítása a vasúton, de a 2009 óta napi nyolc helyett csak hat fordulót lezavaró La Poste TGV-kre üzemeltetőjük most új feladatokat bízna.

1978–1986 között kettő és fél szerelvényt gyártott a GEC-Alsthom az SNCF megrendelésére, amelyek kifejezetten a francia posta (La Poste) igényei szerint levélszállítási szolgálatra kialakítva gördültek le a futószalagról. Legnagyobb sebességük a TGV Sud-Est szerelvényekéhez hasonlóan 270 km/óra. Később egy hagyományos személyszállító TGV-t is átalakítottak ilyen sárgán pompázó La Poste szerelvénnyé.

Miközben a tervek szerint az első generációs, immáron harmincéves TGV Sud-Est szerelvényeket 2012 és 2014 között leselejtezi az SNCF, addig a világ leggyorsabb tehervonatainak számító La Poste TGV-k lehet, hogy egészen új feladatkörben lépnek színre.

Március 20–21-én tartott az Euro Carex csoport egy bemutató utat az egyik TGV La Poste szerelvénnyel Párizs és London között. A több gyorspostacéget és futárszolgálatot is magába foglaló Euro Carex azt szerette volna demonstrálni, hogy akár vasúton is lehet szállítani a gyorspostai küldeményeket.

Nyilván a megfelelő infrastruktúra a St. Pancras pályaudvaron nem áll rendelkezésre, de valamelyik londoni teherpályaudvaron kiépíthető lenne olyan logisztikai bázis, ahol a cégek be tudnák kapcsolni a vasúton érkező küldeményeket az országos hálózatukba.

Gondoljunk csak bele: feladunk egy szerződést reggel 9-kor Brüsszelben, délben elindul vele a vonat és a munkaidő vége előtt Londonba ér. És nem kellett hozzá repülőgépet igénybe venni! A sokat szidott vasút tehát mégis csak jó (lehet) még valamire!

Az az igazság, hogy a Lufthansa már régebben felismerte, hogy bizonyos repülőterek között nem érdemes repülőgépjáratokat indítani. Így született meg a Lufthansa Airport Express, amely a DB 103-as sorozatú mozdonyaival, illetve kacsacsőrű nagy sebességű villamos motorvonatával üzemelt. És mindez az európai légterek túlzsúfoltsága miatt.

Én gyanítom, hogy az Euro Carex csoport is részben emiatt, a repülőterek tehermentesítésére dolgozta ki ötletét. Akárhogy is lesz, a TGV fél lábbal már betette lábát a ködös Albionba! Igaz, maga az Eurostar is a TGV alapján kifejlesztett szerelvény. Nézzük is meg őket fej-fej mellett:

La Poste TGV-szerelvény London St. Pancras pályaudvaron, 2012. március 21-én (fotó: Laurent Charlier)

Hogy a franciák nem viccelnek, arra utalás lehet az Euro Carex partnerhálózata. Az alábbi cégek mozgatják ezt a koalíciót:

SNCF, Eurotunnel, Europorte, High Speed One, Air France Cargo, La Poste, FedEx Express, WFS, ADP, Roissy Carex, Aéroports de Lyon, London Carex, Lyon Carex, Liège Carex, ACT, TNT, UPS, SADC, Schipol (Amsterdam Airport), Liège Airport.

Kapcsolódó hírek