Lábavesztett tehergép, hajtóműhibás repülő laboratórium

iho   ·   2014.04.30. 10:00
cim

Két „érdekes” incidens is történt az elmúlt órákban Nagy-Britanniában, illetve Kanadában. Az angliai East Midlands repülőtéren az Air Contractors teherszállítójának, az EI-STD lajstromjelű Boeing 737-400-asnak leszállás utáni kiguruláskor kitört a bal oldali főfutója. A gép tíztonnányi áruval megpakolva, kétfőnyi személyzettel érkezett Párizs felől.

A lábavesztett Boeing: a hajtómű sugárfékjének zsaluja zárva van<br>(fotók: Roger Nook/BBC)

A reptéri közlemény is hangsúlyozza, hogy a futóval nem földet éréskor, hanem már kisebb sebességgel gurulva történt a baj, közvetlenül azelőtt, hogy a gép egy gurulóúton elhagyta volna a pályát, a gépről készült fotók is azt mutatják, hogy a pilóták már visszaállították a sugárfordítót, tehát a gép már túl volt az intenzív fékezési szakaszon.

Így azonban az esemény meglehetősen hosszú időre bénította meg a repülőtér forgalmát azzal, hogy a lábavesztett kéthajtóművest a felszállópályáról kell elmozdítani.

Elhagyott futó a pályán

A reptéren bázist fenntartó Jet2 és a Thomson az utasait buszokkal szállította el más repterekről induló alternatív járatokhoz, a Ryanair, a reptér használói közül a legnagyobb légitársaság azt ajánlotta fel a maga utasainak, hogy vagy átírja a jegyüket más járatokra, vagy visszaadja a jegy árát.

A reptér évi négymilliós forgalmával egyike Anglia jelentős légikikötőinek, ami pedig az akadály elhárítását illeti, a reptéri közlemény úgy fogalmazott, hogy egy nagy repülőgépről van szó, amelynek biztonságos elmozdításához nagy földi járműre van szükség.

Háromhajtóműves megközelítés

A másik eset a kanadai Mirabel repülőterén történt: egy Boeing 747-esnek felszálláskor füstölni kezdett a kettes hajtóműve, a gép harmincperces repülés után három hajtóművel biztonságosan és eseménymentesen földet ért, a riasztott reptéri katasztrófaelhárítóknak nem kellett beavatkozniuk, a gép saját erejéből gurult a hangárokhoz. Ennek ellenére vizsgálat indul az ügyben.

Hogy egy négy hajtóműves gép egyik hajtóműve meghibásodik, és a gép a másik hárommal leszáll, az nem számít rendkívüli történetnek, ez alkalommal azonban azért érdekes a sztori, mert nem egy utasszállítóról, hanem a világ három nagy hajtóműgyártója egyikének gépéről van szó, egy úgynevezett repülő laboratóriumról, amelynek segítségével a Pratt & Whitney a fejlesztés alatt álló hajtóműveket repülés közben teszteli.

A külső hajtóművel fékez a gép, a belső reverze nem működik, nyilván maga a hajtómű sem

A gép ráadásul egy nagyon ritka típus, a Boeing 747-es rövid törzsű, megnagyobbított függőleges vezérsíkkal kialakított változata, a 747SP; közforgalomban már csak két példánya repül, egy Iránban és egy Szaúd-Arábiában.

A felvételek tanúsága szerint a tesztrepülés megszakításának oka éppenséggel a baloldali belső pozícióban függesztett új típusú hajtómű lehetett. Nem kizárt tehát, hogy a hajtómű meghibásodása miatt a Pratt & Whitney valamely fontos fejlesztési programjában késés keletkezik, erről a gyár még nem nyilatkozott, arról sem, milyen nagy kétáramúságú, nagy teljesítményű hajtóműről van szó.

Ami komolyan érinthetné a most futó hajtóműfejlesztéseket, az az új GTF-család tesztjének problémája lenne. Egy tavalyi videó tanúsága szerint a 747SP-k egyikére ugyanis annak a PurePower PW1100G-JM hajtóműnek egyik példányát függesztették a kettes pozícióba, amely majd a népszerű A320-as gépcsalád új, neo-változatának szárnya alá kerül. Az első ilyen gépet most szereli össze az Airbus Toulouse-ban, hogy a neo-programban okoz-e késést az incidens, azt még nem lehet tudni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek