Legatyásodott egy újabb Traxx?

Vörös Attila   ·   2014.11.13. 11:15
400_traxx

Gyorsvonatokat utoljára november negyedikén továbbított a 019-es Traxx, akkor Záhonyból a Tiszával érkezett a Keletibe, majd Győrben fordult meg egy gyorsvonat-párral. A következő napot a Keletiben töltötte, hatodikától pedig csak tehervonatokra osztották be.

Nemrég írtunk róla, hogy az első három Traxx kerekei annyira szétkoptak, hogy a sebességüket le kellett korlátozni, így október közepe óta tehervonatoznak. A 005-ös, a 006-os és a 008-as mozdonyok azóta is a teherfordában vannak, a MÁV szerint a megoldás csak jövő év tavaszán várható. Talán erre a sorsra jutott most a 019-es is, de ami még veszélyesebbnek tűnik, az a tendencia. Ha ilyen ütemben lassulnak a Traxxok, akkor mire lezajlik a karbantartási közbeszerzés, már jelentősen bele kell nyúlni a mozdonyfordulókba.

Nem egy sikertörténet a Bombardier-szerelvények hazai karbantartása. Négy Traxx tehervonatozik, négy Talent pedig épp Pusztaszabolcson várja a csodát<br>(képek: Vörös Attila)

Kedd éjjel a 019-est Hort-Csány állomásra küldték, hogy az ott rakott répavonatot elvigye Kaposvárra. A tehervonat éjfél körül el is indult, de számunkra ismeretlen okból a vonat a nyílt pályán megállt. Ott is ácsorgott néhány órát, az éjszakai 80-as vonalon ez úgy tűnik, belefér. Segélygépet Hatvanból küldtek, egy Szili visszatolta a szerelvényt Hort-Csányba. A vonatot végül a 007-es Gigant vitte el szerda dél körül Kaposvár felé – a Traxxot pedig Ferencvárosban kisorozták a vonatból. Jó hír, hogy szerda este már ismét tehervonaton termelt a gép.

A hort-csányi répavonat dög Traxx-szal és jó öreg Giganttal

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről,ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek