Légiforgalmi irányítók: sztrájkok után, sztrájkok előtt

iho   ·   2014.01.29. 21:25
cim2

Portugáliában, Spanyolországban és Olaszországban okozott elsősorban kieséseket a légiforgalmi irányítók sztrájkja, ott ahol szerdára hirdettek sztrájkot a légiforgalmi irányítók szakszervezetei. Mint arról korábban beszámoltunk, az Egységes Európai Égbolt bevezetése elleni fellépés végül is a korábbi tervekkel ellentétben nem terjedt ki a hét összes munkanapjára, csütörtökön azonban jóval nagyobb zavarokra lehet számítani, mert jóval több helyen lesz munkabeszüntetés.

A Ryanair közel nyolcvan, a Lufthansa is negyvennél több járatát mondta le szerdán, többnyire az érintett országokban lévő desztinációkra, de előfordult másfajta törlés is, például a Ryanair nem indította a Budapest-Stockholm járatát. Ez azzal függhetett össze, hogy az irányítás kiesése miatt valamelyik gépe nem érhetett el a kiinduló állomásra időben ahhoz, hogy lerepülje a járatot.

Csütörtökön Olaszországban a munkabeszüntetés mindössze jelképes lesz már csak, kora délután negyedórára. Franciaországban viszont, ahol a legkeményebb az ellenállás az Egységes Európai Égbolttal szemben, szerda este héttől egészen péntek hajnalig lesz munkabeszüntetés. Portugália irányítói, akik szerdán a reggeli időszakban sztrájkoltak, csütörtökön helyi idő szerint délután egy és három között állnak le.

Hasonlóan kétórás lesz Szlovákiában az akció, reggel kilenctől délelőtt 11-ig, ugyanekkor tartják a magyar irányítók a maguk részleges szolidaritási munkabeszüntetését, és ugyanekkor állnak le Ausztriában is, tehát feltehetően a közép-kelet-európai zónában a délelőtt lesz nehezebb időszak. A cseh légiforgalmi irányítók ehhez képest érdekes mód szinte egész napra hirdették a sztrájkot, csütörtök reggel héttől este hétig. Az utolsó helyszín Görögország, ahol délelőtt 11 és délután két óra között nem lesz, vagy csak részlegesen lesz irányítás: Málta és Ciprus irányító szakszervezetei megelégedtek a szerdai leállással, és nem terveznek újabbat a következő napra.

Érdekes fejlemény, hogy az ugyancsak csütörtökre hirdetett németországi irányító sztrájk elmarad, mert a Lufthansa bíróságon támadta meg a megmozdulást, mondván, a szakszervezetek nem bérért vagy jobb munkakörülményekért, hanem kizárólag politikai indítékból akarnak sztrájkolni, és ez a német törvények értelmében illegális.

Az iho/repülés értesülései szerint a Budapest Airport nem készül túlságosan nagy zavarokra a magyar főváros repülőterén, mert az az időszak, amikor a magyar (valamint az osztrák és a szlovákiai) légiforgalmi irányítók az akciót tartják, viszonylag csendes napszaka a szokásos forgalomnak. Ráadásul a magyar irányítók leállása is részleges lesz: a szakszervezetek ígérete szerint a forgalmat biztonságosan ki lehet szolgálni, teljesen csak a belföldi kisgépes tájékoztató munkáját függesztik fel erre a két órára.

Hogy viszont az Európa más tájain történő leállások mekkora zavart keltenek az illető szolgálatok körzetein túl is a kontinens forgalmában, és emiatt hány járat érkezik vagy késik a budapesti repülőtérre, azt előre nem lehet még megmondani. Épp ezért ajánlatos interneten és telefonon időben tájékozódni a járatokról, hiszen a boruló menetrendek hatása időben és térben egyaránt jelentősen kiterjedhet.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek