Lejárt a próbaidő: nem állnak forgalomba többet a bécsi önvezető buszok

iho   ·   2021.06.30. 19:05
00_onvezeto_busz_becs

A kísérleti időszak 2021. június 30-án ért véget, és egyelőre nem folytatják.

A Bécsi Közlekedési Vállalat, a Wiener Linien és projektpartnerei 2019 júniusában állítottak forgalomba két önvezető elektromos buszt Seestadt Aspernben, hogy két éven át valós körülmények között teszteljék a technológiát.

„A projekt rávilágított arra, hogy a személyszállításban még nagyon hosszú út áll előttünk ahhoz, hogy autonóm járműveket tudjunk alkalmazni. Mindenesetre a Wiener Linienből, az Austrian Institute of Technologyból, a Közlekedésbiztonsági Kuratóriumból, a TÜV Austriából, a Siemens Mobilityből és a Navya járműgyártóból álló konzorcium nagyon hasznos adatokhoz jutott a további fejlesztésekhez” – vonta le a következtetést a Wiener Linien ügyvezetője, Günter Steinbauer.

A kísérleti projekt két éve alatt a két önvezető elektromos busz több mint 12 ezer kilométert tett meg 20 kilométer/órás csúcssebességgel és maximum tizenegy utassal a fedélzetén. Több mint nyolcezer utas egyébként Ausztria különböző részeiből, illetve a környező országokból érkezett, hogy kipróbálhassa az önvezető járműveket.

A Bécs új városrészében, Seestadt Aspernben menetrend szerint közlekedő járművek leginkább jó időben működtek kifogástalanul, az időjárás könnyen kifogott rajtuk – télen és nyáron egyaránt. Erős szélnél, enyhe havazásnál, kiadós esőzésnél és ködben gyakran kellett beavatkoznia a fedélzeten utazó operátornak és kézi vezérléssel tovább irányítania a járművet.

Éppen ezért, a projekt lejártával a két kis Navya busz a Wiener Linien leopoldaui garázsában marad és itt várják meg, hogy a gyártó visszavigye őket Franciaországba. A Wiener Linien azonban továbbra is szemmel tartja a piacot és amint jelentős előrelépés történik a technológia terén, újabb önvezető járművek után néz.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek