Leleplezték a kakasnínós Nejlon Piroskát

iho   ·   2023.04.15. 18:00
3180_DSCF6519_230415_

És az Aeropark legújabb 260-as Ikaruszát is a hatvani retrónapon. Mindkét kocsi gyönyörű lett!

A felejthetetlen „Nejlon Piroskán”, azaz a teljes egészében felújított, hetvenéves Ikarus 30-ason kívül nagy népszerűségnek örvendő veterán járművek és különleges programok várták a közlekedés szerelmeseit a szombaton, Hatvanban, a Volánbusz által szervezett retrónapon.

A már hagyományosnak tekinthető események mellett az idei retrónap fő attrakciója kétségtelenül a – Volánbusz értékmentési programjának köszönhetően teljesen rendbe hozott – Ikarus 30-as volt a hatvani Volán-telephelyen. A Nejlon Piroskaként is ismert típus volt az Ikarus első tömegesen gyártott járműve; a II. világháború utáni évtizedben a kistelepülések ezreit ezek a buszok kapcsolták be az ország vérkeringésébe, mégis a hatvani rendezvényen újra bemutatott példány maradt mára az egyetlen működőképes darab az országban. A Vértes Volán valamikor 2000 körül mentette meg ezt a példányt az enyészettől, fel is újították, azonban nem mindig tudtak fedett helyen tárolni, ezért az állapota nagyon leromlott, mire – két évtized után – a Volánbusz zalaegerszegi szakembereinek kezébe került. A gondos restaurálásnak köszönhetően minden autentikus elem visszakerült a helyére, és a legendás autóbusz újra a régi fényében tündököl – fogalmaz a Volánbusz közleménye.

Mutatjuk is egyből a lényeget. A 30-ast szó szerint úgy kaparták össze egy udvarból, egy időben csirkeólként is üzemelt. Erre utal a korhű csomagok között a kakas a ketrecben. A képre kattintva galéria nyílik! (fotók: Vörös Attila)

A Volánbusz 2020-ban indította el az értékmentési programot, melynek célja az elődvállalatok különleges járműveinek megőrzése az utókor számára. Ennek köszönhetően ma már egyre több restaurált, veterán korú autóbusszal büszkélkedhet a Volánbusz. A vállalat kiemelt figyelmet szentel, mi több: aktív szerepet vállal hazánk hajdani, nagy múltú járműgyártása során létrejött értékek megőrzésében. Ebből kifolyólag a Volánbusz nosztalgia különjárati flottája jellemzően Ikarus 55, Ikarus 66, valamint az Ikarus 200-as család típusaiból áll.

Mindenki boldog volt ma Hatvanban! Fotónk a vasútállomáson készült az innen a Volán telepre ingázó Ikarus EAG E94G.26 és egy menetrend szerinti járat szűkös, de baráti találkozásáról

A másik főszereplő, az Aeropark Repülőmúzeum gyűjteményének legújabb repülőtéri autóbusza, az emlékezetes Centrumbusz is erősen kapcsolódik a Volánbusz értékmegőrzési programjához, hiszen 1985-ben az busztársaság ezzel a vadonatúj típussal erősítette a frissen átadott Ferihegy 2 terminál új dimenziót jelentő szolgáltatásait. Az Ikarus gyár külön erre a célra tervezte és 260.32R típusjelzéssel látta el az elegáns megjelenésű autóbuszokat, melyek a Ferihegyi repülőtér és az Erzsébet tér között szállították az utasokat és az elsők között hordozták a Volánbusz „hamburgeres” emblémáját. Az utasok kényelmes távolsági üléseken foglalhattak helyet sötétített ablakok mögött, a jármű hátuljában elhelyezett nagyméretű csomagtárolóban pedig poggyászaikat is el tudták helyezni. A rendezvényt megnyitó sajtótájékoztatón az autóbusz kapcsán szó esett arról is, hogyan hatott egymásra a nyolcvanas években a Volánbusz, a Ferihegy 2-es Terminál és a Malév arculatának története, amely egyben a modern hazai vállalati vizuális kultúra hajnalát is jelentette.

Így fest manapság egy kombináltan vasút-, busz- és repülésbmániás

Természetesen a hatvani retrónapon a Bikarus becenévre hallgató, nagy népszerűségnek örvendő emeletes autóbusz is ott volt, amely ugyancsak a Volánbusz értékmentési programjának keretében újult meg öt évtized elteltével. (A felújított Ikarus 556-os is Hatvanban mutatkozott be a tavalyi retró napon.) A Volánbusz nosztalgiaflottájának ikonikus darabjai mellett számtalan veterán jármű, illetve a 24 egykori megyei busztársaságnak emléket állító pop-up kiállítás várta az érdeklődőket. A rendezvényhez kapcsolódóan a hatvani vasútvonalon a Mátra Interrégióban egy BVmot, azaz a Hernyó közlekedik, (amely korábban a váci elővárosi vonalon teljesített szolgálatot), így a MÁV-Startnak köszönhetően Ganz-motorvonat család egy tagjával is lehet utazni a szombati napon.

Az emeletes Bikarus és az ikonikus farok is várták a közlekedésbarátokat a herédi úton

A hatvani retrónap programsorozata idén egy rendhagyó kiállítással is kiegészült a Galga Moped Klubnak köszönhetően, amely tagjai révén közel 200 – az egykori KGST-tagállamokban készített – motorkerékpárból álló-gyűjteménnyel büszkélkedhet a Rigától kezdve a Babettán át egészen a Pannóniáig. Az aszódi székhelyű hagyományőrző egyesület a retrónapon féltucatnyi Simson motoron keresztül mutatta be a Magyarországon annak idején legelterjedtebb és legkedveltebb motorkerékpár-márka történetét és főbb típusait. (A sort egy Suhl SR2-es nyitotta 1967-ből, de többek között Star, Schwable és Enduro is része volt a motormustrának.)

Piroska nagyon kis fickós járgány!

A tavalyi retrónapon is látható volt Horváth Richárd hatvani járműgyűjtő polgármester veteránautó-gyűjteményéből néhány darab, idén viszont már közel húsz személygépkocsit állított ki – különböző évjáratú Ladákat, Wartburgokat –, s volt közöttük Volga, Polski Fiat és Trabant is. A legrégebbi autó egy 1918-as évjáratú Ford T-modell volt.

Ha Samu nem is, Hernyó azért lett a gyöngyösi Mátra Interregióra

Az Ikarus 30-asról szóló legfrissebb videó itt, az autóbusz történetét és a felújítás folyamatát bemutató korább videó pedig itt és itt tekinthető meg a Volánbusz YouTube-csatornáján.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek