Lelőtte az SNCB a kacsacsőrű emlőst

iho   ·   2013.06.04. 08:00
02

„A V250-es motorvonatok hibái alapvetően hatással vannak a megbízhatóságára és biztonságos közlekedésére, továbbá a minőségük is kifogásolható. Ilyen körülmények között kénytelenek vagyunk lemondani a V250-esekre kötött szerződést” – áll a belga vasúttársaság közleményében, amit május 31-én jelentettek be, olvasható az International Rail Journal oldalán.

A szerelvényeket 2007-ben rendelte meg az AnsaldoBredától a belga vasút, hogy azok Amszterdam és Brüsszel között nagy sebességű vasúti személyszállítást valósítsanak meg. Forgalomba 2012. december 9-én álltak, de alig egy hónap után, jaunár 17-én le is állították a szerelvényeket, mivel az alvázról alkatrészek és panelek szakadtak le és estek a sínek közé. Az SNCB és az NS (Holland Államvasút) ekkor három hónapot adott az AnsaldoBredának, hogy a típushibákat orvosolja, és a szerződésben rögzített minőségi feltételeket biztosítsa. Ekkor a belga vasút szerződésbontást is kilátásba helyezett, ha a határidőre nem javítják ki a hibás elemeket.

A múlt héten az SNCB igazgatója egy rendkívül hosszú listát hozott nyilvánosságra, amely a V250-esek technikai hibáit, többek között az akkumulátorok túlmelegedését, a tetőelemek szétesését és a forgóvázak, kerekek korrodálását is felsorolta. A belga vasúttársaság nem lát garanciát arra, hogy ezeket a hibákat a gyártó cég a szerződésben megkötött minőségi követelményeknek megfelelően elhárítaná. Az SNCB vezetőségét továbbá aggasztja az AnsaldoBreda anyavállalatának a Finmeccanica anyagi helyzete is amely a V250-esek folyamatos alkatrészellátását is veszélyeztetné idővel.

A V250-es a berlini InnoTrans kiállításon 2008-ban <br> forrás: Wikipédia

A bejelentést követően a belga vasúttársaság lemondta a három motorvonatra leadott megrendelését, és jogi úton kártérítést követelnek az AnsaldoBredától. A gyártó nem ért egyet az SNCB álláspontjával, és szeretné, ha érvényben maradna, mert a holland vasúttal tizenhat V250-es motorvonat megrendelését tervezi. A bírósági ítélet minden bizonnyal erre a leendő szerződésre döntő hatással lesz.

A szerződésbontás nehéz helyzetbe hozta az üzemeltető Fyra holland-belga vegyesvállatot, amely a probléma mielőbbi megoldására törekszik. Jelenleg Hága és Brüsszel között többáramnemű Traxx mozdonyok által vontatott szerelvényeket közlekedtetnek, amelyeket holland és belga bérelt IC-kocsikból állítanak ki, és Roosendaalon keresztül haladnak.

Kapcsolódó hírek