Levendula expresszel a fesztiválra

Vörös Attila   ·   2015.06.21. 08:45
AgnyiM

„A levendula fontos és kiemelt szerepet játszott Tihany történetében, mai napig jeles hagyományai vannak a levendula termesztésének és feldolgozásának. Ezek a hagyományok elevenednek fel minden évben a Levendula Fesztiválon. Népművészeti kirakodóvásár, kézműves játszóház várja az érdeklődőket, ahol elsősorban a levendula feldolgozásának különböző módjai ismerhetők meg. A Fesztivál fénypontja a levendula-aratás, amely során bárki kipróbálhatja ezt a munkát is.”

Ezzel a felütéssel indult útjára szombaton a MÁV-Nosztalgia Kft. Levendula Expressze az Ezüstnyíl kormányzati motorvonat előfutó egységével (43-as motorkocsi) és három nosztalgiás kocsival a Nyugati pályaudvarról Balatonfüredre – majd onnan buszokkal tovább Tihanyba, az érdeklődésre méltán számot tartó XI. Levendulafesztivál helyszínére. A vonat élén a ritkán látható Ezüstnyíl előfutója pompázott, az induláskor, valamint az útvonal számos pontján feltűnő vasútbarátok nagy örömére. Pláne hogy blokkra utána ment Tapolca felé a 265-ös Szergej is, amíg fekve nem maradt...

A nosztalgiavonat találkozása Füreden a 265-össel<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotók: Vörös Attila)

Az indulást követően üdvözlőfalatkával és levendulaszörppel kedveskedett a személyzet – hazafelé pedig Balaton szeleteket osztottak az utasoknak. A szervezés figyelmességét bizonyítja az utazás során kapott Balaton-felvidéki Nemzeti Park-prospektus, amely több helyen is kedvezményekre jogosít, így a levendulaszedéshez elengedhetetlen papírzacskót is 500 forint kedvezménnyel tudtuk beszerezni. A különvonat végállomásról, Balatonfüredről busztranszfer állt rendelkezésünkre a fesztivál helyszínére, külön megállóval a Szedd magad!-levendulaföldnél. Minden flottul ment, a Nosztalgia Kft. kellő alapossággal és figyelemmel szervezte meg a Levendula Expresszt.

Tóparti hangulat

Az Ezüst Nyíl motorvonatot a Rába és a Ganz közösen építette. A 43-as pályaszámú előfutó motorkocsi hatósági vizsgáját 1970. január 24-én, a 44-59-45 pályaszámú háromrészes motorvonat próbáját 1970. február 17-én tartották meg. Az előfutó mindig Kádár Jánosnak, az MSZMP első titkárának szerelvénye előtt indult egy kicsivel és tesztelte a vonalat, az ő feladata lett volna ráfutni az aknákra és az egyéb csapdákra. Bár a vonatok a mindenkori kormány tulajdonai, mégis Kádárról híresült el a szerelvénypáros. A bátor kommunista a repüléstől nagyon félt, így legtöbbször vonattal utazott. A különleges szerelvény vendége volt már Antall József, Horn Gyula, Orbán Viktor, Leonyid Brezsnyev, Richard Nixon, Julianna holland királynő, sőt Kim Ir Szen, Észak-Korea diktátora is... A Kádár-vonat mozdonyvezetőjével az iho évekkel ezelőtt készített interjút, ide kattintva elolvashatják!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek