Magyar–moldovai tárgyalások: lesz-e légijárat?

MTI   ·   2013.04.24. 13:34

Szijjártó Péter a Magyarország és Moldova közötti energetikai és légügyi együttműködés szorosabbra fűzéséről tárgyalt Octavian Calmic moldovai gazdasági miniszterhelyettessel Budapesten.

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Magyar–Moldovai Gazdasági Vegyes Bizottság ülését követő sajtótájékoztatón az energiaszektorral kapcsolatos megbeszélések mellett kiemelte, hogy az egyeztetésen szó esett a Budapest és Kisinyov közötti közvetlen légi összeköttetés létrehozásáról is.

Octavian Calmic hangsúlyozta, hogy Moldova számára nagyon fontos a kereskedelmi és gazdasági együttműködés Magyarországgal, valamint hogy a két ország közötti áruforgalmat még lehetne növelni.

A magyar kormány a közvetlen légi összeköttetés létrehozása érdekében folyamatosan konzultál a Wizz Airrel. A tárgyalásokról Szijjártó Péter elmondta, hogy a szakmai dolgokban már látszik a megállapodás, a pénzügyi előkészítés még folyik, a két kormány döntést hoz arról, hogy alapos előkészítés után pénzügyi kompenzációval részt vesz-e közvetlen légijárat indításában.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy az Aeroplex magyar vállalat kifejezetten érdeklődik a moldovai állami légitársaság 320-as Airbusokból álló flottájának földi karbantartása iránt, az ehhez szükséges, versenyképes ajánlat összeállítása már folyamatban van.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.