Maláj gép: a nagy nemzetközi szájkarate

Garai Szakács László   ·   2014.07.20. 16:15
malgep140720_000

Azt mindenki tudja, „hasonló reakció”, mint ahogy lelőtték a maláj gépet – ne foglalkozzunk egyelőre azzal, ki is tette valójában – végképp kirobbanthatna egy harmadik világháborút. Így maradnak a közlemények, felszólalások ajánlások és hasonlók – amelyekkel igazából megint csak tele az a bizonyos padlás. Összeállításunk a hétvégi nyilatkozatok alapján készült.

Hollande, Merkel és Cameron közös felszólítást intézett

Ez a legfrissebb: Franciaország, Németország és Nagy-Britannia vezetői közösen megpróbálnak nyomást gyakorolni Vlagyimir Putyin orosz elnökre annak érdekében, hogy a kelet-ukrajnai szeparatisták biztosítsanak „teljes és szabad hozzáférést” a helyszínhez a mentőszolgálatoknak és a vizsgálatot végző szakembereknek – közölte vasárnap François Hollande francia államfő hivatala.

– Ha Oroszország nem teszi meg azonnal a szükséges lépéseket, akkor az Európai Unió fog cselekedni a Külügyminiszterek Tanácsának keddi(! az még két nap... – a szerk.) ülésén – fogalmaztak a Hollande, valamint Angela Merkel német kancellár és David Cameron brit miniszterelnök telefonos egyeztetését követően kiadott párizsi közleményben. – Oroszországnak meg kell értenie, hogy az ukrajnai válság rendezésére sürgősen szükség van, ez után az egész világot felháborító tragédia után még inkább, mint eddig.

A képre kattintva galéria nyílik! FIGYELEM! A NYUGALOM MEGZAVARÁSÁRA ALKALMAS FELVÉTELEK IS LEHETNEK A GALÉRIÁBAN, 18 ÉVES KOR ALATT A KÉPEK JELENTŐS RÉSZE NEM AJÁNLOTT!

Philip Hammond brit külügyminiszter vasárnap kijelentette, Nagy-Britannia újabb szankciókat fog szorgalmazni a többi európai uniós tagállamnál Oroszország ellen:

– Arra fogunk törekedni, hogy meggyőzzük európai partnereinket az újabb szankciók szükségességéről, ha Oroszország addig nem változtat radikálisan mostani álláspontján – mondta a miniszter a BBC-nek. A miniszter információk visszatartásával és az együttműködés hiányával vádolta Moszkvát.

Hammond a BBC-nek nyilatkozva úgy vélekedett, „elkerülhetetlen a következtetés”, hogy a repülőgépet a felkelők kezén lévő területről kilőtt rakéta találta el. – Az oroszoknak valószínűleg több információjuk van az incidensről, mint bárki másnak... Csakhogy nem mondanak semmit – mondta a brit miniszter. A Reuters brit hírügynökség értesülése szerint Ausztrália szombaton egy olyan határozattervezetet kezdett el köröztetni az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai között, amely szigorúan elítélné az utasszállító repülőgép lelövését és felszólítaná a fegyveres csoportokat, hogy engedjék a nemzetközi szakértői csoportokat a helyszínen vizsgálódni. A Reuters úgy tudja, hogy a határozatról már hétfőn szavazhatnak a BT-ben.

Kijev és a szakadárok megegyeztek a holttestek elszállításáról

Eközben az ukrán kormány és az oroszbarát szakadárok előzetes megállapodásra jutottak arról, hogy az ukrán hatóságok elszállíthatják a helyszínről a holttesteket. Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök-helyettes vasárnap közölte, hogy az előzetes megegyezés lehetővé teszi az ukrán katasztrófavédelem munkatársainak és a nemzetközi megfigyelőknek, hogy speciális hűtővagonokban biztonságos helyre vigyék a halottakat. Azt nem árulta el, hova szállítják el az áldozatok testi maradványait. A katasztrófavédelem egyik szóvivője azt mondta, hogy az ukrán mentőszolgálat helyszínre kirendelt 380 munkatársa eddig 196 holttestet talált meg. A munkálatokban egy búvár is részt vesz, aki egy közeli tavat kutat át. A keresést az eredeti 25 négyzetkilométernyi területről 34 négyzetkilométernyire terjesztették ki, ebből már 32 négyzetkilométert fésültek át. A katasztrófavédelem továbbra is arra panaszkodik, hogy a fegyveres szakadárok jelenléte megnehezíti a mentési munkálatokat. Még szombaton széles körben felháborodást váltottak ki azok a beszámolók, amelyek szerint a szerencsétlenül járt Malaysia Airlines utasainak oszladozó holttestei hevernek a katasztrófa környékén lévő búzamezőkön, az oroszbarát szakadárok pedig átkutatják az áldozatok személyes holmiját értékeket keresve, valamint egy általuk ellenőrzött halottasházba szállítják a halottakat, ahol maguk akarják felboncolni őket. Andrej Purgin, az egyoldalúan kikiáltott „donyecki népköztársaság” első miniszterelnök-helyettese vasárnap közölte, hogy garantálni fogják a nemzetközi vizsgálóbizottság biztonságát a lezuhant repülőgép roncsainak környékén, amennyiben Kijev elfogadja a tűzszüneti megállapodást.

Összeszedett holttestek. Voltak olyanok, amelyeket egy donyecki halottas házba vittek

– Felkérjük Kijevet, hogy azonnal kössön megállapodást a donyecki népköztársasággal, legalább a helyszínen zajló vizsgálat idejére – mondta Purgin. Közben viszont a „donyecki népköztársaság kormányfője”, Olekszandr Borodaj közleményt adott ki, amelyben arra kéri Dmitrij Medvegyev orosz kormányfőt, hogy küldjön Oroszországból szakembereket – katonákat, bűnügyi nyomozókat, igazságügyi kórboncnokokat és egyebeket – a katasztrófa körülményeinek kivizsgálására. A kérést azzal indokolta, hogy a „népköztársaságnak” nincs elegendő szakértője a vizsgálatok elvégzésére. Petro Porosenko ukrán elnök egy nappal korábban bejelentette: nemzetközi jogi kereseteket készít elő Kijev, amelyekkel azt kívánja elérni, hogy világszerte nyilvánítsák terrorszervezetekké a szakadárok donyecki és luhanszki úgynevezett „népköztársaságait”.

John Kerry: hozzáférést kell biztosítani a helyszínhez

Washington telefonált: John Kerry amerikai külügyminiszter orosz kollégájával folytatott telefonbeszélgetésén hangsúlyozta, hogy teljes hozzáférést kell biztosítani a helyszínhez, ahol a maláj utasszállító roncsai és a holttestek találhatók. A washingtoni külügyminisztérium arról tájékoztatott helyi idő szerint szombaton, hogy Kerry közölte Szergej Lavrovval: az Egyesült Államokat aggasztják az arról szóló hírek, hogy a holttesteket és a roncsokat elvitték vagy megbolygatták. Az amerikai diplomácia vezetője szerint Washingtont ugyancsak aggasztja, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) munkatársai, valamint a vizsgálat nemzetközi résztvevői számára nem biztosítottak megfelelő hozzáférést a katasztrófa helyszínéhez. Kerry egyúttal sürgette Lavrovot, hogy Oroszország tegyen meg mindent, és foganatosítson azonnali és egyértelmű intézkedéseket a kelet-ukrajnai feszültség enyhítésére. Az amerikai külügyminiszter szerint Oroszországnak fel kell szólítania a szakadárokat, hogy tegyék le a fegyvert, engedjék szabadon valamennyi foglyukat és vegyenek részt egy olyan politikai párbeszédben az ukrán kormánnyal, amely elvezet a békéhez. Követelte, hogy Moszkva vessen véget a fegyverek és a harcosok Kelet-Ukrajnába áramlásának, és azt is, hogy tegye lehetővé az EBESZ számára a határellenőrzésben való közreműködést.

Holland kormányfő: Putyinnak ez az utolsó esélye

Vlagyimir Putyin orosz elnöknek ez az utolsó esélye, hogy megmutassa, komolyan segíteni akarja a csütörtöki kelet-ukrajnai repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt áldozatok holttesteinek visszaszolgáltatását – mondta szombaton a holland miniszterelnök.

– Ez az utolsó esélye arra, hogy megmutassa, tényleg segíteni akar – jegyezte meg Mark Rutte néhány perccel azután, hogy „rendkívül intenzív” telefonbeszélgetést folytatott az orosz államfővel. A holland kormányfő megjegyezte, hogy Németország, Nagy-Britannia és Ausztrália vezetői szintén osztják a véleményét. – Sokkoltak azok a képek, amelyek a tragédia helyszínén tapasztalható végtelen tiszteletlenségről árulkodtak – mondta Rutte, azokra az állításokra utalva, amelyek szerint a szerencsétlenül járt Malaysia Airlines repülőgép utasainak oszladozó holttestei borítják be a katasztrófa környékén lévő búzamezőket, az oroszbarát szakadárok pedig átkutatják az áldozatok személyes holmiját, és egyik helyről a másikra szállítják az élettelen testeket.

Kijev szombaton újra kimondta: oroszok voltak

Orosz állampolgárok működtették azt a rakétarendszert, amely a Kelet-Ukrajnában csütörtökön lezuhant maláj utasszállító tragédiájáért felelőssé tehető, és az ukrán kormány rendelkezik ezt alátámasztó bizonyítékokkal – állította szombaton Vitalij Najda, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) elhárítási részlegének egyik vezetője. Vitalij Najda egy kijevi sajtótájékoztatón azt mondta, Kijev igazolni tudja, hogy három BUK-1 (nyugati kódnevén SA-11) föld–levegő rakétarendszer és egy háromtagú kezelőszemélyzet érkezett Oroszországból a szomszédos Ukrajna területére.

Ezekben a vagonokban is a lelőtt maláj gép roncsai és az utasok holttestei vannak

– Súlyos bizonyítékkal rendelkezünk azzal kapcsolatban, hogy ezt a terrorcselekményt Oroszország segítségével követték el. Pontosan tudjuk, hogy a rendszert kezelő személyzet orosz állampolgárokból állt – mondta az SZBU illetékese. Najda felszólította Moszkvát, fedje fel az érintett három állampolgár kilétét, hogy az ukrán hatóságok kihallgathassák őket. Hozzátette, hogy a három szóban forgó rakétarendszert már visszaszállították Oroszországba. Képeket mutatott az újságíróknak, amelyeken ezek a fegyverek különböző helyeken láthatók. Nyilvánosságra hozott egy olyan fotót is, amelyen az elhárítás szerint a malajziai utasszállító gépet eltaláló rakéta kondenzcsíkja látható rögtön a kilövés után. A kép állítólag a Donyeck megyei Torez környékén készült.

Ők meg közben dolgoznak

A csütörtökön Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj gép halálos áldozatainak emlékére egyperces néma tiszteletadással kezdődött meg vasárnap az ausztráliai Melbourne-ben a nemzetközi AIDS-konferencia. A dpa hírügynökség jelentése szerint a konferencia hat küldöttje is rajta volt a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatán. Az áldozatok között volt az 59 éves Joep Lange holland kutató, a Nemzetközi AIDS Társaság (IAS) volt elnöke, valamint felesége, Jacqueline van Tongeren. Emellett a járat fedélzetén tartózkodott Glenn Thomas, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 49 éves brit szóvivője is. Korábban Julie Bishop ausztrál külügyminiszter megerősítette azokat az információkat, miszerint az áldozatok közül sokan az AIDS2014 találkozóra tartottak.

A péntekig tartó melbourne-i konferenciára mintegy kétszáz országból érkezett az a több mint 12 ezer résztvevő, köztük kutatók, szakértők, aktivisták és HIV-fertőzöttek, akik az AIDS-elleni gyógyszerek és oltóanyagok fejlesztéséről tanácskoznak. A találkozó egyik súlypontja a mintegy 35,3 millió HIV-vírussal fertőzött beteg diszkriminációja elleni harc.

A titkosszolgálat közlése szerint a rakétát olyan területről indították el, amelyet „terroristák és orosz katonák” tartanak ellenőrzésük alatt. Eközben a szembenálló felek között vita robbant ki arról, hogy az oroszbarát szeparatisták megpróbálják-e eltüntetni a bizonyítékokat. A kijevi kormány szombaton kiadott közleménye szerint a kelet-ukrajnai szakadárok akadályozzák a malajziai repülőgép lezuhanásának kivizsgálását, és igyekeznek eltüntetni a bizonyítékait annak, hogy közük volt a tragédiához. A kabinet azt állította, hogy a szeparatisták 38 holttestet a katasztrófa helyszínéről egy donyecki halottasházba szállítottak. „Ott erős orosz akcentussal beszélő szakértők közölték, hogy ők végzik el a boncolást” – áll a közleményben. Kijev azzal vádolta továbbá az általa „Oroszország irányította terroristáknak” nevezett szakadárokat, hogy nem engedik az illetékes ukrán szervek munkatársait, valamint a nemzetközi közösségek és külföldi kormányok szakértőit a katasztrófa helyszínére. A kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője, Alekszandr Borodaj viszont szombaton azt állította, hogy nem nyúltak a helyszínhez, és nem találták meg a gép fekete dobozát sem. Ugyanakkor azt mondta, hogy szükség esetén el fogják szállítani a napon oszladozó holttesteket, ehhez Oroszországtól kért támogatást. A szakadárok egy másik vezetője szombaton megerősítette, hogy a reggeli órákban 27 holttestet már elszállítottak egy donyecki halottasházba.

Az AFP francia hírügynökségnek a gép lezuhanásának helyszínén tartózkodó munkatársa arról számolt be, hogy féltucatnyi ember járja a katasztrófa helyszínén lévő búzamezőt, hogy nagyméretű fekete zsákokba gyűjtse össze a holttesteket. A francia hírügynökség szerint Donyeckben két felfegyverzett szakadár őrzi a szóban forgó halottasház bejáratát, és megtiltották a fényképek vagy videofelvételek készítését. Ukrajna korábban kijelentette, hogy az áldozatok családtagjainak fogadóközpontot állít fel Harkovban, és ide szállítják majd a holttesteket is. Kijev úgy ítélte meg, hogy a szakadárok ellenőrizte területen fekvő Donyeck halottasházának befogadóképessége nem elegendő a feladat ellátására.

Egy dologban mindenki egyetért

Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök egyetértett abban, hogy a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetre (ICAO) kellene bízni egy nemzetközi és független vizsgálat vezetését a csütörtökön Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj gép ügyében – közölte még szombaton a német kormány. Merkel és Putyin telefonon egyeztetett egymással, és „a két vezető egyetértésre jutott arról, hogy egy ICAO vezette nemzetközi és független bizottságnak gyorsan el kell jutnia a repülőgép-szerencsétlenség helyszínére a katasztrófa körülményeinek felderítésére, és a károk felmérésére” – olvasható a Berlin által kiadott közleményben. A Kreml ugyancsak beszámolt a beszélgetésről, és hangsúlyozta, hogy „mindkét fél ragaszkodik az objektív és szigorú vizsgálathoz”. Az orosz külügyminisztérium ezzel egy időben nyilatkozatban sürgette az ukrán hatóságokat és a szeparatistákat, hogy tegyék lehetővé a nemzetközi szakértők bejutását a szerencsétlenség helyszínére.

Szombaton egyébként először feltartóztatták a maláj utasszállító becsapódásának helyszínén az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok, de később beengedték őket egy roncsokkal borított területre – jelentette a Reuters hírügynökség szemtanúkra hivatkozva.

Malajzia aggódik és tehetetlennek érzi magát

Aggodalmát fejezte ki és nemzetközi közösség segítségét kérte a helyszín biztosítása érdekében Liow Tiong Lai maláj közlekedési miniszter, aki azt is elmondta, hogy szerinte Oroszország minden tőle telhetőt megtesz ezzel kapcsolatban. A miniszter Kuala Lumpur-i sajtótájékoztatóján azt mondta, mély aggodalommal tölti el, hogy a becsapódás helyszíne „nincs megfelelően biztosítva”.

– Szükségünk van a világ támogatására annak biztosítása érdekében, hogy nem bolygatják meg a helyszínt, hogy hozzáférhetünk ahhoz – mondta. Liow, illetve a Malaysia Airlines képviselői kiálltak amellett, hogy nem volt hibás döntés a hónapok óta konfliktuszónának számító kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyék felett repülnie a gépnek. „Olyan magasságban repült (a gép), amelyet a helyi hatóságok biztonságosnak tartottak, és soha nem lépett be a légi forgalom elől korlátozott területre” – mondta a miniszter. Liow egyébként azóta már Ukrajnába utazott.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek