Már megint vásárol a ZSSK

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2020.10.20. 15:55
A szlovák Panterek már Nagyszombaton

Ezúttal a keleti régiók kapnának új villamos motorvonatokat.

A ZSSK szlovák személyszállítási vasúttársaság nemzetközi közbeszerzési versenypályázatott hirdetett kilenc, plusz opcionálisan további tizenegy villamos vasúti jármű beszerzésére. A kontraktus becsült értéke 169 millió 520 ezer euró. Az ajánlatokat december 18-áig lehet benyújtani.

A kétáramnemű villamos motorvonatok Szlovákia összes villamosított vonalán képesek majd közlekedni, de a vasúttársaság közlése szerint az új szerelvényeket elsősorban a Kassai és Eperjesi Kerületben használják majd, például a Kassa–Eperjes–Héthárs–Palocsa (Košice–Prešov–Lipany–Plaveč), a Kassa–Tőketerebes (Košice–Trebišov) és a Kassa–Tiszacsernyő (Košice–Čierna nad Tisou) vasútvonalakon. A vonatok maximális sebessége 160 km/h lesz, amit azonban még évekig nem tudnak majd kihasználni, hiszen nincs olyan vasúti pálya a keleti régiókban, ahol több mint 120 kilométer/órás sebességgel lehetne haladni.

Sorra érkeznek a szlovák Regiopanterek Nagyszombatba

A szerelvények a kiírásban szereplő feltételek alapján legalább háromszáz utas befogadására lesznek alkalmasak, alacsonypadlósak, légkondicionáltak lesznek, és napjaink minden alapfeltételeinek megfelelnek majd (wifi, konnektorok, USB-csatlakozók, korszerű utastájékoztató, kamerarendszer, utasszámláló). Az ajánlatok értékelésekor az ár lesz a mérvadó, de jópontokat szerezhetnek az indulók például a nagyobb kapacitásért, alacsony üzemeltetési és szervízköltségekért. Az első két szerelvényt a gyártónak a szerződés aláírását követő két éven belül le kell szállítania.

A ZSSK több hullámban vásárol új, vagy felújított vasúti járműveket, a legjelentősebb ezek közül a huszonöt új villamos motorvonat szerelvény a Škoda Transportation és a szlovák ŽOS Trnava által alkotott konzorciumtól. Ezek szállítása már folyamatban van.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek