Meg kell tanítani a gyerekeknek, a vasút nem játék! Ebben segít most a MÁV

iho/vasút   ·   2022.07.17. 12:00
00_vasutbiztonsag_bicere

Július 6-án Békéscsaba és Bicere állomások között két 10 év körüli gyerek betondarabot és tégladarabot helyezett a sínre, amelyre a közlekedő vonat ráfutott. Májusban hasonló cselekmény következtében a vonat vezetőfülkéjének szélvédőüvege betört. A nyári szünetben jellemzően megnő a vasúti területeken játszó fiatalok száma, ezért a MÁV arra kéri a szülőket, hogy hangsúlyosan hívják fel gyermekeik figyelmét a biztonságos közlekedés fontosságára, valamint az ártatlannak tűnő játékok életveszélyes következményeire. A veszélyes időtöltés könnyen emberéleteket követelhet!

Fontos tudni, hogy aki egy vonat tetejére felmászik, az életét kockáztatja! A 25 ezer Volt feszültség alatt álló felsővezetéket elég csak megközelíteni ahhoz, hogy akár halálos áramütést okozzon. A felsővezetéken keresztül az energiarendszer által táplált villamos ívkisülés veszélye már két méteres megközelítési távolságtól fennáll, amely áramütést, súlyos vagy életveszélyes égést okoz. Az 5-6 méter magas jármű tetejéről való lecsúszás is súlyos sérüléseket okozhat, vagy akár halálos következménnyel is járhat. A MÁV hálózatán 2022-ben eddig minden ilyen baleset súlyos, életveszélyes sérültje, áldozata 18 éven aluli volt.

Tiltott helyen tartózkodás miatt idén már többen vesztették életüket, mint útátjárós balesetben. A nyári szünet alatt a fiatalok az izgalmas időtöltés legkülönbözőbb formáit találják meg, és sajnálatos módon ezek helyszínéül sok esetben a vasút életveszélyes üzemi területeit választják. Sokan nincsenek tisztában az ártatlannak tűnő játékok veszélyeivel, ezért nagyon fontos, hogy ezek megismertetésében a szülők is hathatósan közreműködjenek gyermekeik, és a vonatokon utazók biztonsága érdekében.

Általában lakott területek, lakótelepek mellett fordul elő, hogy a vasúti sínek mellett gyerekek játszanak, vagy nem a kijelölt átjárón kelnek át a síneken, amely már önmagában is közvetlen életveszélyt jelent. Tiltott helyen tartózkodás miatt 2022-ben eddig harmincnyolc baleset történt, amelyekben már huszonöt ember életét vesztette, és hatan súlyosan megsérültek.

A fiatalok gyakran a sínre kavicsot, pénzt, vagy nagyobb tárgyat helyeznek az érkező vonat elé, akár azt meg is dobálják, ezzel súlyosan veszélyeztetik saját maguk, és a közlekedő vonatok biztonságát. Az ilyen cselekmények akár a vonatok mozgásképtelenségét, szélsőséges esetben kisiklását is okozhatják. A sínre helyezett tárgy vagy a vonatdobálás észlelését követő vészfékezés következményeként az utasok és a vonat személyzete is megsérülhet. A mozdonyvezetőnek minden ilyen esetben meg kell állnia, hogy meggyőződjön arról, nem történt-e gázolás, megsérült-e valaki a vonaton a dobálás következményeként, valamint hogy keletkezett-e, és ha igen, milyen mértékű az anyagi kár. Az esemény okozta – akár 30–40 perces – időkiesés jelentős késéseket okozhat a vasúti közlekedésben. Az ilyen jellegű cselekményeket minden esetben feljelentés követ, amelyet a rendőrség büntető eljárás keretében vizsgál. Magyarországon idén már 125 alkalommal történt olyan szándékos cselekmény, amely a vasúti közlekedés szándékos veszélyeztetésének minősül.

A vasúttársaság a vasúti átjárós balesetek számának drámai emelkedése miatt indította el vasútbiztonsági kampányát, amely a nyári időszakban a népszerű üdülőhelyek közelében folytatódik. A folyamatos figyelemfelhívás ellenére a baleseti statisztika tovább romlott: 2022-ben eddig ötvennégy vasúti átjárós baleset történt, amelyekben tizenkilencen vesztették életüket, többen, mint tavaly egész évben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek