Megdicsérték utasai a BKK-t

iho   ·   2022.03.29. 09:00
00_bkk_utastajekoztatas

Az utastájékoztatással a legelégedettebbek a fővárosban közlekedők, illetve azzal, hogy szinte bárhol, bármikor elérhetők a BKK szolgáltatásai. Ezek az állítások több ezer olyan embertől származnak, akik naponta közlekednek a fővárosban. A Budapesti Közlekedési Központ legfrissebb, reprezentatív felméréséből sok egyéb érdekes dolog is kiderült.

Az újjászületett MOL Bubi rekordjai, vagy a BudapestGO alkalmazás sikere a Budapesti Közlekedési Központ szerint éppen annak köszönhető, hogy a BKK évek óta kiemelt figyelmet fordít az ügyfelek visszajelzéseire, és azok alapján fejleszti szolgáltatásait.

A közlekedésfejlesztés szempontjából hasznos észrevételek folyamatosan érkeznek a társasághoz e-mailben, a közösségi oldalakon, illetve a személyes értékesítő pontokon egyaránt, azonban a BKK minden évben hivatalos formában, reprezentatív kutatás keretében is kikéri a közlekedők véleményét. A legújabb felmérést 2021 decemberében végezte el a BKK, amelyben több mint 3 ezer olyan ember mondta el a véleményét, aki Budapesten, vagy az agglomerációban él és rendszeresen közlekedik a fővárosban.

A kutatás több érdekes információval is szolgált. Ezek közül az első és legfontosabb, hogy: az ügyfelek döntő többsége elégedett a budapesti közösségi közlekedéssel.

A felmérés szerint az általános utaselégedettség mértéke 83 százalék. Ezt az eredményt több különböző érték határozta meg. A koronavírus-járvány idején egyetlen pillanatra sem álltak le a járatok; a pótlásoknak köszönhetően pedig – külföldi példákkal ellentétben – a budapestieknek még akkor sem kell gyalogolniuk, ha leáll egy metró, vagy egy villamos. Nem véletlen, hogy a közösségi közlekedést használók az elérhetőséggel (86 százalék) – tehát azzal, hogy a BKK járatai és szolgáltatásai csaknem mindig és mindenhol hozzáférhetők –, az utastájékoztatással (85 százalék) és a megbízhatósággal (85 százalék) a legelégedettebbek.

A vizsgálat kitért az ügyfelekkel leggyakrabban érintkező dolgozók megítélésére is. A megkérdezettek szerint a BKK és szolgáltatóinak munkatársai mind udvariasság, mind segítőkészség tekintetében megfelelően állnak az ügyfelekhez. Különösen a pénztárosok és a járművezetők értek el jó eredményt a felmérésen. Az ügyfelek pozitív véleményéhez többek között az is hozzájárulhatott, hogy a BKK nemrég megreformálta a beléptetéses jegyellenőrzést. Ma már nem egy külső partner, hanem a BKK saját munkatársai dolgoznak például a metróállomások bejáratainál.

A BKK által készített kutatásból kiderült, hogy a közösségi közlekedés használatának legfőbb oka, hogy gyors, kedvező áron elérhető, kényelmes és egyszerű. Ráadásul a felmérésben résztvevő, jellemzően autóval közlekedő emberek tíz százaléka is nyitott arra, hogy az autójából átüljön a BKK járataira.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek