Megjelent a XXII. évfolyam első Indóháza
Mától, február harmadikától, keddtől országos is kapható az Indóház, szánjanak energiát az utánjárásra, ezúttal is a maguk nemében egyedülálló tartalmú írásokra lelhetnek Magyarország egyetlen magánkiadású vasúti periodikájában.
Mivel a Gutenberg-galaxis körvonalazódása óta tudott, nincs két egyforma olvasó, akinek egy nyomtatott kiadványban ugyanazok a tartalmak nyernék el a tetszését, inkább az objektív valóság felől közelítjük meg a lapajánlót: két olyan tartalom is előfordul a kiadványban, amivel sem eddig, sem ezután sehol sem fognak találkozni.

Az egyik Gere József a kétéltű gőzmozdonylámpákról összeállított írása, amely a Krolupper J. Vasúti Jelzőlámpa-, Fém- és Bádogárugyár Rt. történetének felvázolásától kezdve a lámbabél szabályozásán át a Fresnel-féle lépcsős gyűjtőlencse taglalatáig tárgyalja a duálüzemű (petróleum plusz 24 volt) világítótestek mávos pályafutását.

A másik a Rádiótechnika című, ma már nem létező laptársunk egykori munkatársainak, a villamosmérnök Kőnig Imrének, Nagymáté Csabának és Pálinkás Tibornak a szerzeménye a kétarcú gurítás- és tolatásjelzőről. Olvasónk korábban megismerhették a Szűcs Miklós kertjében létesített vasúti jelzőparkot – nos, ennek aktuális újdonságához, az egykoron a rendezőpályaudvarok gurítódombja mentén működő jelzőhöz készítettek a szerzők elektronikai vezérlőegységet.

És ami még nagyon fog tetszeni a kedves olvasóknak: Prohászka Csaba a 140-es vonal mentén, remek fények mellett üldözte a szergejes elegyeket, képriport is kerekedett a „balástyai havasok” vonzáskörzetében készült képekből.

Minden további a 2026. február–márciusi Indóház tartalomjegyzékéből.
NAGYVASÚT
2 Hírek, életképek
10 A 75-ös számú vasútvonal felújítása
14 Átadják a forgalomnak a Budapest és Belgrád vasútvonalat
15 Bevásárolta az állam a MÁV-ot a dunakeszi járműjavítóba
16 A kétéltű gőzmozdonylámpa
24 Kétarcú gurítás- és tolatásjelző a mesebeli jelzőparkban
30 Partneroldal. Knorr-Bremse: kiberbiztonság a vasúti fékvezérlésben
32 Megépülhet a zalaszentiváni deltavágány
34 Terhes szergejes elegyek a Dél-Alföldön
38 Tavaszig várni kell a teljes átadásra a szegedi deltán
42 A MÁV első acélvázas személykocsijai
44 Kaleidoszkóp: az utas, az áru és a gép 4
6 Spanyolország nagy sebességű vasúti hálózata
50 Reggeltől estig az új Koralmbahnon
54 Újra felvették a forgalmat a kořenovi Zubačkán
KISVASÚT
58 A Mezőhegyesi Birtokvasút (1889–1949) története
61 A MÁVAG 135. szerkezetszámú gőzöse
62 Hírek. Szépjuhászné állomás újjáépítése
VÁROSI VASÚT
64 Az odesszai nádasvillamos
66 Hírek. Az utolsó forgalmi MIXa búcsúja
MODELLVASÚT
68 A kacifántos történetű PKP EP05 a Rocótól
70 Válogatás a 2026-os modellújdonságokból
73 A Piko MÁV-csoportos Vectronja
74 TT. Újabb MÁV Nohab és gyorsvonati bautzenik
KITÉRŐ
76 A száz éve életre keltett Nyíregyháza–Mátészalka–Zajta vasút
79 Vasútmánia: csörgős különmenetek a Dél-Alföldön, illetve Szatmárba!

* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!