Megkezdődött a 29-es villamosítása

MTI   ·   2019.11.07. 18:00
33

Elkezdődött az észak-balatoni, 29-es számú vasútvonal villamosítása. A beruházás az Integrált közlekedésfejlesztési operatív program (IKOP) keretében, megközelítőleg huszonhárommilliárd forint uniós és állami támogatásból valósul meg a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megrendelése alapján.

Hamarosan felsővezetéktartó oszlopok állnak majd az akarattyai alagút környékén is, jelentősen megváltozik a vonal képe (fotók: Vörös Attila)

A közbeszerzési pályázatot a Vasútvill Kft. és az R-Kord Kft. által létrehozott ÉB 2018 Konzorcium nyerte. Az ötvenöt kilométeres szakaszon 2021 áprilisától válthatják föl a dízelvonatokat az elektromos szerelvények. A beruházáshoz kapcsolódva kibővítik a szabadbattyáni villamos alállomást, a pályarekonstrukciós munkálatokkal megszűnik a sebességkorlátozás. Polgárdi, Balatonkenese, Balatonfűzfő állomását átépítik, akadálymentesítik, átjáróikat korszerűsítik, csatlakozási pontokat alakítanak ki jegykiadó automaták és utastájékoztató táblák számára. Alsóörsön emellett létrehozzák a felsővezetéki hálózat üzemeltetéséhez szükséges telephelyet, és megszüntetik a használaton kívüli vágányokat, Balatonalmádiban pedig a csonkavágányokat bontják el.

Balatonalmádiban a villamosításon felül elbontják a csonkavágányokat

A konzorciumvezető Vasútvill Kft. projektvezetője azt ígéri, hogy a villamosítás mérsékelni fogja a környezetterhelést, a menetidő rövidítésével pedig megkönnyíti az eljutást a Balatonhoz. A száztíz éve épült szakaszt csaknem ötven éve korszerűsítették utoljára.

A kivitelezés ideje alatt részleges éjszakai vágányzárakra és teljes vonatkizárásokra is készülni kell, de a nyári főszezonban, 2020 júniusának közepétől augusztus végéig felfüggesztik a korlátozással járó munkálatokat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek