Megkezdődött a sztrájk Miskolcon

MTI/iho   ·   2016.02.17. 10:04
misk_strike_day01_0

A sztrájk egyáltalán nem zavarta meg Miskolc életét, nyugalom van a városban, a közlekedés zavartalan, megfelelő a járatsűrűség – közölte Singlár Zsolt, a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. vezérigazgatója. A vezérigazgató szerint „nagyon kevesen, a dolgozóknak mindössze 17 százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez”. Singlár Zsolt úgy fogalmazott: a város lakói semmit nem éreznek a sztrájkból, a közlekedési vállalat a sztrájktörvény betartásával gondoskodik arról, hogy a lehető legtöbb járatot indítsa.

Hozzátette: a szerződéses – úgynevezett munkásjáratok – mindegyike közlekedik, a dolgozók el tudtak jutni az ipari centrumokba. Megjegyezte azt is: „a vállalat a törvényesség betartására maximálisan ügyel, és a szakszervezetekkel folyamatosan tartja a kapcsolatot”.

A városban üzemkezdettől határozatlan ideig sztrájkolni kezdtek a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. dolgozói. A sztrájkkal a szakszervezetek egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését, valamint a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI/Vajda János)

A társaságnál működő reprezentatív szakszervezetek egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését, valamint a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni a sztrájkkal.

Zelenka László, a sztrájkbizottság elnöke az MTI-nek szerda reggel még azt mondta: kellő támogatottsággal bír a sztrájk.

 

Korábban írtuk:

A villamos- és autóbuszmegállókban több a várakozó utas, ugyanakkor a közlekedésben nincs fennakadás, az MVK már február 14-én közzétette a sztrájk idején közlekedő autóbuszok és villamosok menetrendjét. A járatok kétharmada közlekedik, ugyanakkor napközben lesz olyan buszjárat – főleg Miskolc külső részein –, amelyre egy teljes órát kell várni.

Autóbuszra várakozók a Villanyrendőr megállóban

Zelenka László, a sztrájkbizottság elnöke az MTI-nek azt mondta: kellő támogatottsággal bír a sztrájk, a törvényileg garantált tömegközlekedést pedig természetesen biztosítják a dolgozók. Szerinte a cég vezetése törvénytelenséget követ el azzal, hogy a nem sztrájkoló dolgozókkal plusz járatokat indít el. Ezért megteszik a szükséges jogi lépéseket. A társaság kedden egyébként már jelezte az MTI-nek: arra törekszik, hogy az elégséges szolgáltatásként meghirdetett hatvanhat százaléknál feltüntetett járatszámnál több járatot indítsanak. Pásztor Imre, a miskolci önkormányzati társaságokat tömörítő Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője későbbre ígért tájékoztatást a sztrájkról.

A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden, nem jogerősen elutasította a munkáltató arra vonatkozó kérelmét, hogy nyilvánítsa jogellenesnek a munkabeszüntetést, ennek tudatában léptek sztrájkba a dolgozók. Az MVK Zrt. az MTI-vel kedden este közölte: nem fogadja el a bíróság nem jogerős döntését, fellebbez ellene.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.