Megnyitották a varsói metró második vonalát

MTI/iho   ·   2015.03.08. 15:48

A második fővárosi metróvonal most megnyílt középső szakaszát 2010-ben kezdték építeni. A mintegy 4,17 milliárd zlotyt (307 milliárd forintot) érő beruházást eredetileg már 2013 októberében át kellett volna adni, de több tényező is késleltette azt. Az egyik megállóban például 2012 augusztusában vízbetörés volt, 2014 decemberében pedig azért nem tudták átadni a forgalomnak a szakaszt, mert egy másik megállóban lángra lobbant egy generátor akkumulátora. A beruházás kivitelezője az AGP Metro Polska nevű, az Astaldi–Gulermak–PBDiM Minsk Mazowiecki alkotta olasz–török–lengyel konzorcium.

Az új szakaszon húsz Siemens Inspiro gyártmányú metróvonat közlekedik, amelyeket 360 millió zlotyért (mintegy 26,5 milliárd forintért) vásároltak meg. Az új, kelet–nyugat irányú szakaszt a lengyel fővárost átszelő Visztula folyó alatt is építették és a későbbiekben két irányban fejlesztik tovább. Teljes hosszában tervek szerint hét év múlva nyitják meg a második varsói metróvonalat. A fővárosi közlekedési hivatal elvárásai szerint az új metrószakasz megnyitása tehermentesíti a varsói hidakat, amelyek a február közepén leégett, várhatóan egy évnél is hosszabb felújítást igénylő belvárosi Lazienkowski híd forgalmát vették át.

A varsói metrót már kilencven éve kezdték tervezni, végül 1983-ban kezdték meg a munkálatokat. Az első, huszonhárom kilométer hosszú, huszonhárom állomással rendelkező metróvonalat 1995 és 2008 között több szakaszban adták át.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek