Mellékvágányon Győr és Pozsony vasúti összeköttetése

Takács Zsolt   ·   2012.11.12. 16:30
uztz

Győrből az aktuális vasúti menetrendek alapján akkor juthatunk el Pozsonyba, ha előtte Bécsbe vagy Budapestre utazunk. A két fővárosban már átszállhatunk a szlovák főváros felé. Pedig az infrastruktúra adott egy olyan megoldáshoz is, amelynél körülbelül egyórás menetidővel, akár átszállás nélkül is utazhatnánk. Az 1-es vasútvonalon, Hegyeshalomtól villamosított pálya húzódik a rajkai határig, onnan pedig tovább Pozsonyig. Nemrég még jártak is erre vonatok.

Az érintett megyében a média is rengeteget foglalkozott a problémával, szinte minden hónapban felütötte fejét a téma. A helyi települések lakói és az önkormányzatok is hangoztatták: bizony lenne igény a menetrendre a szóban forgó viszonylaton. Munkába járók, iskolások is kihasználnák a közvetlen járatokat. Továbbá a győri Audi és a pozsonyi Volkswagen gyár húzóereje is indokolná a vasúti összeköttetést. Pozsony környékéről is sokan járnak a győri autógyárba, illetve sok mosonmagyaróvári és rajkai keresi kenyerét a Volkswagennél.

Rajka állomásra érkezett a Talent Hegyeshalomról, ám innen nem megy tovább; vár a visszaútra<br>(fotók: a szerző)

A kiszolgáltatott helyzetet egyébként tetézte az is, hogy 2011 januárjában a Volánbusz Zrt. Budapest–Győr–Mosonmagyaróvár–Pozsony járata is megszűnt, így közúton is csak személygépkocsival mehetnek a kisalföldi emberek a szlovák fővárosba. Esetleges megoldásként Rajkára eljutva felszállhatunk a pozsonyi 801-es helyijáratos buszra, mely óránként indul a faluból.

A Rajka–Pozsony pályaszakasz kihasználásával nemcsak Győr, hanem Sopron és Szombathely előtt is megnyílna a lehetőség. A Porpác–Mosonszolnok vonalszakasz tervezett villamosításával egy olyan vasúti tengely alakulhat ki, ami összekötné Vas és Győr-Moson-Sopron megyét is Szlovákiával.

Mivel ez a vonalszakasz a zöld-sárga vasúttársaság kezelésében van, felkerestük a GYSEV-et, akik az ügyben illetékes Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz irányítottak bennünket. Ott közölték: az érintett felek az elmúlt hónapokban többször is tárgyaltak a műszaki akadályok elhárításáról. „A GYSEV bemutatott egy menetrendtervezetet Hegyeshalom–Pozsony viszonylaton, amely öt pár vonatot tartalmaz, a Szombathely–Pozsony vonalon zágrábi csatlakozás lehetőségével. A szlovák szakminisztérium ugyanakkor jelezte, hogy ezt közszolgáltatásként nem rendelik meg” – írta kérdésünkre a szaktárca.

Rajka állomáson az épületben még fellelhetők a régi nemzetközi közlekedés nyomai

„Az üzemeltetést üzleti alapon hajlandók biztosítani, ha a kiadásokat a GYSEV vállalja. A márciusi találkozón a szolgáltatók több feladatot is meghatároztak, ennek nyomán költségkalkulációt készítenek és áttekintették a vonatközlekedés műszaki feltételeit. A vasúttársaságok vizsgálják a Regiojet szlovák vasúti magánvállalat bevonásának lehetőségét is.”

A közleményből továbbá kiderül, hogy az Európai Unió 2,8 millió euróval támogatja a szlovák közlekedési tárca és a GYSEV részvételével megvalósuló SETA (South-East Transport Axis) nemzetközi projektet. A fejlesztési terv a Bécsen és Pozsonyon, majd Burgenlandon, Alsó-Ausztrián és Nyugat-Dunántúlon keresztül az adriai kikötőkig húzódó folyosó korszerűsítése lenne. A felek ennek kapcsán a pozsonyi vonat lehetőségét is figyelembe vették.

Látnivaló a vitrinben

A kétoldalú tárgyalások azonban szlovák parlamenti választások és a GYSEV-nél történt vezetőváltások miatt átmenetileg megakadtak 2012 nyarára. Júliusban a magyar tárgyalófelek áttekintették az előzményeket, a korábbi kétoldalú egyeztetéseken előterjesztett menetrendtervezetet. A magyar szándék változatlan: továbbra is sürgetik a Hegyeshalom–Pozsony vasúti összeköttetést. Később a szlovák fél is beadta a derekát. Legalábbis a személyszállító társaság, ők jelezték, hogy a Győr–Pozsony vasúti kapcsolat számukra is fontos. A költségekhez nem tudnak hozzájárulni, de a témában további egyeztetéseket javasolnak.

A magányos Laminátka

Hogy mikor kerül pont az ügy végére, még kérdéses. Addig a kínálat: Hegyeshalomból Rajkára napi hat, visszafelé hét vonat indul. Rajkáról pedig, mint már említettük, óránként indul busz Pozsonyba, ám ennek menetrendjét eléggé eldugták a kíváncsi szemek elől, hiszen csak hosszas keresgélés után bukkantunk rá a község honlapján. Szombathelyről és Sopronból két átszállás Rajka. Napi három vonat (visszafelé kettő) esetében elég egy átszállás is, mert Csornáról a szerelvények egészen a határmenti faluig járnak. Természetesen vannak különböző busztársaságok, amelyek járatai Pozsonyba tartanak és Győrben is fel lehet rájuk szállni, ám ezek nyilván nem a legalkalmasabbak a hosszútávú munkahelyi ingázáshoz.

Kapcsolódó hírek