Metropolisz-körgyűrű: nyolc év alatt két részletben épülhet meg Kolozsvárnál

iho/közút   ·   2022.11.07. 09:00
00_kolozsvar_autopalya

Jóváhagyta a román kormány az elkerülő út műszaki-gazdasági mutatóit, így ki lehet írni a versenytárgyalást az erdélyi nagyváros forgalmát délről tehermentesítő, évek óta tervezett, egymilliárd eurós nagyságrendű beruházás megvalósítására.

A kormányhatározat szerint a TR35-ös jelzésű metropolisz-körgyűrű a Nagyvárad felé vezető DN 1-es országútról ágazik le Magyarkapus és Gyalu között, majd Szászfenes területén a Bükkön keresztül délről kerüli el Kolozsvárt, és Erdőfelek község területén keresztezi ismét a (Torda felé vezető) DN 1-es országutat. Innen a települési közigazgatási határ mentén halad Apahida felé, kapcsolatot teremt a DN 1N jelzésű, Kolozsvárt keletről elkerülő terelőúttal, majd Apahida és Telekfarka között éri el a Dés felé vezető, DN 1C jelzésű országutat.

A gyorsforgalmi autóutak előírásainak megfelelően irányonként két 3,5 méter széles közlekedési sávval, 2,5 méter széles leálló (gyorsító) sávval megépítendő metropolisz-körgyűrűn a tervek szerint óránként 80–100 kilométeres sebességgel lehet majd közlekedni. A körgyűrűn három, a bekötőutakon pedig további két alagutat fognak fúrni, az egyik 310, a másik 490 méter hosszú lesz.

A terv részeként harmincöt kilométernyi kerékpárút is épül, ami huszonhárom kilométeren a gyorsforgalmi út nyomvonalát követi. Az útkereszteződések kivilágításához szükséges villamos energiát teljes mértékben egy automatizált, Gyalu térségében megépítendő napelempark adja majd.

  • Az első ütemben a körgyűrű 23,7 kilométeres (Erdőfelek és Apahida közötti) keleti része és a hozzá tartozó tizenkilenc kilométernyi bekötőút épülne meg, gyors elérhetőséget jelentve a tervezett regionális sürgősségi kórház és a repülőtér felé, a Szamos-csatorna felett építendő új híd pedig lehetővé teszi majd a kolozsvári nemzetközi repülőtér kifutópályájának meghosszabbítását is.
  • A második ütemben tervezik megépíteni a TR35-ös út 18,5 kilométeres, az észak-erdélyi A3-as autópályával is gyorsforgalmi összeköttetést teremtő nyugati részét, további tizenhárom kilométernyi bekötőúttal.

A metropolisz-körgyűrűn húsz közlekedési csomópontot alakítanak ki, ezek közül tizenkettő Kolozsvár közigazgatási területén található.

A kormányhatározat szerint a beruházás összértéke 6 milliárd 974 millió lej (585 milliárd 200 millió forint), nyolc év alatt épülhet meg; négy-négy évet szánnak mindkét ütemre.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek