Mi lesz veled, Utasellátó?

MTI/iho   ·   2017.08.14. 16:15
utasellato0

A MÁV-Start közleménye szerint a tárgyalások azért váltak szükségessé, mert a szakszervezet felmondta a kollektív szerződést az Utasellátónál, ami tovább nehezítette a tavaly jelentős veszteséget termelő szervezeti egység helyzetét. A szakszervezet viszont ugyancsak közleményben úgy fogalmazott, pénteken kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek, ennek keretében tárgyalnak.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) úgy tudja a cég csoportos létszámleépítésre készül: több mint ötven vasutas elbocsátását tervezi, akik többségében hálókocsi kalauzok, étkezőkocsikon szolgálatot teljesítő szakácsok, felszolgálók. A MÁV-Start ezzel szemben azt írta: „az Utasellátó szervezetére vonatkozóan a munkáltató nem jelentett be csoportos létszámleépítési szándékot”.

(fotó: Fortepan)

A munkáltató közleményében azt írta az Utasellátó 2016-ban jelentős veszteséget termelt. A MÁV-Start vezetése folyamatosan vizsgálja az Utasellátó gazdaságos működtetésének lehetőségeit, melyhez a VDSZSZ konstruktív hozzáállására is szükség lenne.

„Amennyiben az Utasellátóra vonatkozóan kapacitáscsökkentésre vonatkozó döntés születne, úgy a MÁV-Start valamennyi érintett munkavállaló esetében más pozíció felajánlásával, illetve átképzéssel járul hozzá a biztos munkalehetőséghez, a 2017. március 13-án, a VDSZSZ által is aláírt Együttműködési Megállapodásnak megfelelően” – áll a közleményben.

A megállapodás szerint a MÁV-Start nem tervezi az alkalmazottak létszámának érdemi csökkentését, amennyiben mégis foglalkoztatási gondok jelentkeznének, akkor a munkáltató az érintett munkavállalók részére másik, méltányos, továbbfoglalkoztatást jelentő munkakört ajánl fel. Természetesen ebben az esetben is meg kell felelni a szükséges alkalmassági feltételeknek – tették hozzá.

„A VDSZSZ Szolidaritás a törvényes kereteken belül mindent elkövet azért, hogy tagjai, a vasutas munkavállalók ne kerülhessenek utcára, ne váljanak munkanélkülivé, így családjuk és önmaguk megélhetését ne segélyekből, könyöradományokból lehessen csak ideig-óráig biztosítani” – szögezi le a szakszervezet a tárgyalásokról írt közleményében. Megjegyezték azt is, hogy, ha nem vezet eredményre a munkaügyi vita, akkor sztrájkot hirdetnek.

Szükség van Utasellátóra?
A „régi, ismert” formában semmiképpen!
Kellene, de a fizetőképes kereslet éppúgy hiányzik hozzá, mint a megvalósításhoz szükséges feltételek.
Ha nem rajtunk akarnának azonnal meggazdagodni, akkor szerintem életképesek lennének.
Do Quizzes

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek